Molnár Áron közösségi oldalán arról számolt be, hogy szerinte tömeges terheléses támadások érték a felületeit, amelyek következtében tartalmait törlik, illetve oldalait korlátozzák.
A köztudottan ellenzéki érzelmű színész bejegyzésben úgy fogalmazott, hogy támadás alatt vannak az oldalai – de van egy megoldás, majd azt írta: tömeges terheléses támadások miatt törlik a tartalmait, és korlátozzák az oldalait.
Úgy véli, a politika áll a háttérben. “A Fidesz soha nem látott bajban van. Ők is érzik a rendszerváltás tavaszi szelét” – írta, hozzátéve, hogy véleménye szerint a fideszes trollok és kamuprofilok mellett Putyin emberei, az orosz titkosszolgálatok is soha nem látott erővel segítik Orbán kampányát.
Molnár Áron arról is beszámolt, hogy tartalmai jelentős elérést generálnak, és szerinte ezek hatására egyre több bizonytalan vagy korábban kormánypárti szavazó is a változás mellett dönt. Úgy véli, emiatt próbálják megakadályozni a tevékenységét.
A posztban konkrét példákat is említett a korlátozásokra:
“Az összes social media felületem támadás alatt áll. A TikTok oldalam egy lépésre van a tiltástól, a Facebookon le is tiltottak 72 órára.”
Molnár Áron követőit arra kérte, hogy iratkozzanak fel hírlevelére, amelyet biztonságosabb kommunikációs csatornának tart:
“Ha minden más csatornámat lelövik, a hírlevél akkor is megmarad. Itt első kézből megkapod a tartalmakat, és innen tudjuk tovább építeni a közösséget.”
A bejegyzés végén hangsúlyozta: “Nem állunk meg, együtt harcolunk az ország szabadságáért, mert a változás mi vagyunk.”
