Mélyen elszomorító, hogy eddig semmilyen egyértelmű elhatárolódást nem láttunk Magyar Pétertől és a Tisza Párt vezetésétől a debreceni jelöltjük karlendítős ügyében. Helyette megy a relativizálás, a mosdatás és a felelősség elkenése – írta az európai európai ügyekért felelős miniszter a Facebook-oldalán kedden.
Hogy ez mennyire volt karlendítés, arról itt írtunk >>
Bóka János hozzátette: kedd délelőtt az egyik legnagyobb zsidó érdekképviseleti szervezet, az Európai Zsidó Kongresszus is megszólalt az ügyben. Bóka János idézte a szervezetet, amely azt írta: “Magyarország nemzeti ünnepe alkalmából, valamint annak fényében, hogy Európa-szerte az antiszemita támadások jelentős erősödésével szembesülünk, az Európai Zsidó Kongresszus elismerését fejezi ki Magyarország rendíthetetlen elkötelezettsége iránt az antiszemitizmus minden formájával szembeni zéró tolerancia elve mellett”.
Úgy folytatták: Magyarország következetesen érvényesíti ezt az elvet, és elengedhetetlen, hogy ez az álláspont továbbra is szilárdan beágyazott maradjon és a közpolitika valamennyi területén alkalmazzák. Az Európai Zsidó Kongresszus elvárja, hogy Magyarországon minden politikai szereplő egyértelműen és határozottan elhatárolódjon az antiszemita megnyilvánulásoktól és cselekményektől, valamint fenntartás nélkül elítélje az antiszemitizmus minden megnyilvánulási formáját.
Bóka János ehhez hozzátette: amíg Magyarországnak nemzeti kormánya van, addig zéró tolerancia lesz az antiszemitizmussal szemben, és mindent meg fognak tenni a zsidó közösségek biztonságának garantálása érdekében.