Magyar Péter

Magyar Péter: aki a Mi Hazánkra szavaz, Orbánra szavaz

Ország

“A Tisza belső felmérései a korábbi Medián-kutatáshoz hasonlóan az eddigi legnagyobb előnyt mutatják a pártnak” – mondta Magyar Péter a Facebookon közzétett videójában.

A Tisza Párt elnöke arról is beszélt, hogy a Nemzeti Meneten szerinte legalább háromszor annyian vettek részt, mint a Békemeneten. Állítása szerint Orbán Viktor és a kormányzati kommunikáció is a vereségre készül, amit nemcsak elszólások jeleznek, hanem az is, hogy felgyorsult a nemzeti vagyon értékesítése.

Ukrán zászló: „szánalmas provokáció”

A Nemzeti Meneten feltűnt ukrán zászló ügyére reagálva Magyar Péter azt mondta, a kormányoldal saját magát hozta kellemetlen helyzetbe.

“A bátor miniszterelnök kiskorú fiatalokkal intéztette a piszkos melót, és miután a Fidesz megrendelésére kifeszítették az ukrán zászlót, azonnal meg is kezdte az orosz típusú dezinformációs kampányát az állampárt. De magukat buktatták le, hiszen az ukrán zászlós fiatalok közvetlenül az akció előtt a Fidelitas budapesti elnökével pózoltak, és az állampártot támogató üzenetet posztoltak”

– fogalmazott.

“Pánikban van a Fidesz”

Magyar Péter Orbán Viktor országjárására is reagált, amelyet „temus országjárásnak” nevezett. Szerinte a kormányoldalnak 16 év után sincs új ötlete, ezért a Tisza rendezvényeit próbálják másolni.

Úgy látja, a Fidesz idegességét az is jelzi, hogy ismét aktivizálták “az eddig fedésben neki dolgozó szatellitpárt” vezetőjét, Toroczkai Lászlót.

“Orbán pizzafutár kifutófiújának üzenem, hogy a vádakból egy szó sem igaz”

– mondta Magyar, majd részletesen cáfolta a Mi Hazánk elnökének az ATV-ben elhangzott állításait, miszerint Varga Judit akkori igazságügyi miniszter és volt férje, Magya Péter, a Diákhitel Központ akkori vezérigazgatója 2021-ben gyanúsan olcsón, 200 millió forintért vásárolt ingatlanokat a XII. kerületben. A 192 millió forintos bankhitel nagy részét pedig – állítása szerint – Magyar Péter gyanúsan drágán eladott belvárosi ingatlanának árából és megtakarításaikból törlesztették.

Visszautasított vádak

A pártelnök hangsúlyozta: nem járt az említett pizzériában, ellene a tapolcai rendőrség soha nem folytatott eljárást, V. kerületi lakását öt éve piaci áron adta el, jelenlegi ingatlanjait szintén piaci alapon vásárolta, hitelből. Azt is cáfolta, hogy köze lett volna felszámolói pozíciók kiosztásához.

Magyar Péter a Mi Hazánk szavazóinak is üzent: szerinte számukra is egyértelmű, hogy pártjuk a kormányhoz kötődik.

“Aki a Mi Hazánkra szavaz, az Orbán Viktor korrupt hatalmának megtartásához adja a voksát”

– fogalmazott.

Ezt se hagyd ki:

Kövesd a Facebookon a Debreceni Napot, és nem maradsz le a friss helyi, országos és egyéb hírekről >>

A legfrissebb hírekért kövess minket a Debreceni Nap Google News oldalán is!