Nem engedjük, hogy ezer forintra emeljék a benzin árát, letörjük Zelenszkij olajblokádját – írta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Facebook-oldalán a százhalombattai olajfinomítónál tartott “terepszemléről” készült videóhoz.
A filmben Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója a Barátság kőolajvezeték mellett állva elmondta, hogy “ha a kőolajtermelésből egy százalék kiesik, az történelmileg 10 százalékos áremelést” jelent.
Hozzátette, a vezetéket tervezésekor sokkal nagyobb mennyiség feldolgozására méretezték. “Csak ezen most éppen nem jön olaj. A háború kitörése óta huszonkétszer állt le a Barátság, abból tizenötször háborús okok miatt” – mondta.
“Eddig mindent meg tudtunk oldani, ez most hirtelen megváltozott, aminek nem tudjuk az okát. Felajánlottuk mi is, hogy műszaki segítséget adunk” – fogalmazott.
Orbán Viktor megállapította, “ez egy új helyzet”; azt mondta, ez a 23. leállás, és eddig aránylag korrekten megmondták, mikor lehet újraindítani a szállítást, ez az első eset, amikor “átvernek bennünket”.
Hozzátette, az a gyanúja, hogy nem műszaki, hanem politikai döntés van a háttérben.
“Nekünk határozottan az a gyanúnk, hogy műszaki oka nincsen a leállásnak jelenleg” – mondta Hernádi Zsolt.