Ungár Péter úgy döntött, maga mögött hagyja a politikai életet, mert teljesen új területen kíván a jövőben dolgozni.
Az LMP-s országgyűlési képviselő, egyben az ellenzéki párt társelnöke a HVG-nek mondta el, hogy nem indul a 2026-os választáson és teljesen felhagy a politikával.
Szociálpolitikával valójában már régóta foglalkoztam országgyűlési képviselőként is, de a jövőben a szociális területen, azon belül is a gyermekvédelemben szeretnék dolgozni
– jelentette be Ungár Péter, aki már egy ideje tudja, hogy igazából ez az a terület, ami érdekli. 2024 novembere óta az egyik fővárosi gyermekvédelmi intézmény önkénteseként dolgozik, 3-18 éves gyerekekkel foglalkozik, iskolába viszi őket, mindent intéz, amit csak kell. Már túl van az elhelyezkedéshez szükséges pszichológiai vizsgálaton is, jelenleg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem gondoskodáspolitikai mesterképzésére jár. Azt tervezi, más országokban is megnézi majd, ott hogyan működik a gyermekvédelem.
A politikai életből visszavonul, bár az LMP-ből nem lép ki, de a 2026. április 12-ai választáson nem indul újra.