Naponta mintegy 3 millió 850 ezer forintba került Sulyok Tamás köztársasági elnök és felesége szállodai lakosztálya a 2024-es párizsi olimpián – erre a Demokratikus Koalíció által kiperelt számlák világítottak rá, amelyeket a Külügyminisztériumnak kellett kiadnia.
A DK már májusban jogerősen megnyerte a pert, a minisztérium azonban csak most tett eleget az ítéletnek, amire Dobrev Klára egy videóban hívta fel a figyelmet.
A dokumentumok szerint az elnöki pár által használt lakosztály egy meg nem nevezett párizsi szállodában éjszakánként közel 4 millió forintos költséget jelentett. A magyar delegáció további szobái sem voltak olcsók: ezekért naponta 1500–1800 eurót, vagyis hozzávetőleg 600–700 ezer forintot fizettek szobánként.
A foglalásokat még Novák Katalin államfői ciklusa alatt rögzítették a párizsi olimpia teljes időtartamára. Bár az időközben távozó Novák utódja, Sulyok Tamás végül mindössze három napot töltött a francia fővárosban, a korábban lefoglalt 15 szobát és lakosztályt a teljes időszakra ki kellett fizetni. Ennek összköltsége elérte a 228 millió forintot.
“Neked miért baj, ha jól érezzük magunkat?” – kérdezte állítólag Sulyok Tamás volt kommunikációs igazgatójától, aki nemrég alaposan beleszállt korábbi főnökébe.
Kapcsolódó:

