Tarjányi Péter író és biztonságpolitikai szakértő szerint a Venezuelában történtek nem elszigetelt események, hanem egy új korszak kezdetét jelentik a nemzetközi politikában. Úgy látja, az Egyesült Államok visszatért a Monroe-doktrína logikájához, amely szerint Közép- és Dél-Amerika az USA stratégiai érdekszférája, ahol külső nagyhatalmi befolyásnak nincs helye.
Értékelése szerint a venezuelai fellépés nem elsősorban Nicolás Maduróról szól, hanem arról, hogy Washington meg akarja húzni a határokat Kína, Oroszország és Irán latin-amerikai mozgásterével szemben. Azt írta: “Washington nem magyaráz, hanem cselekszik”, és ezzel egy korábban már ismert, de hosszú ideig háttérbe szorult logikát hozott vissza a világpolitikába.
Tarjányi szerint mindez azért válhatott lehetővé, mert 2016 óta fellazultak a korábbi nemzetközi jogi és katonai normák, így ami korábban elképzelhetetlen volt, ma már végrehajtható és politikailag megindokolható. Felidézte, hogy Donald Trump már korábban is hasonló irányt jelzett, például a Panama-csatorna körüli kínai jelenléttel szemben.
Úgy látja, Moszkva, Peking és Teherán jelenleg legfeljebb tiltakozni képesek, de érdemi ellenlépésekre nincs valódi mozgásterük. Oroszország Ukrajnában háborúzik, Irán belső feszültségekkel küzd, Kína pedig Tajvanra koncentrál. Tarjányi szerint ez Venezuelában is ugyanazt a mintát mutatja, mint korábban Örményország esetében: politikai támogatás van, de tényleges beavatkozás nincs.
A szakértő szerint Latin- és Közép-Amerika most kivár, és figyeli, milyen politikai átmenet következik Venezuelában, és hogyan alakul az ország jövője az olaj, a hatalom és a külső befolyás szempontjából. Úgy véli, ebben a folyamatban Washington lesz a meghatározó szereplő, és amerikai érdekszférába illeszkedő kormány alakulhat Venezuelában.
Tarjányi szerint a helyzet megrázó Kuba és több kisebb közép-amerikai ország számára, mert most világosan látszanak az erőviszonyok. Úgy véli, az Európai Uniónak is tanulságos a történet, mert ha Moszkva és Peking mozgástere szűkül ebben a térségben, akkor Brüsszelé sem bővül.
A bejegyzés végén Tarjányi kellemetlen kérdést tesz fel:
“Hogyan fogja Washington jogszerűnek magyarázni azt, amit más ország esetében azonnal elítélne?”
Szerinte a vita most kezdődik, de a világ már érzékeli: a nemzetközi szabályrendszer nem tűnt el, csak ismét az erő vált a legfontosabb alakító tényezővé.
