Facebook-oldalán reagált Szily Nóra arra, hogy Varga Judit volt igazságügyi miniszter a „hányinger” szóval minősítette a pénteken megjelent Szily–Magyar Péter-interjút. A csaknem másfél órás beszélgetésben Magyar Péter többek között a 2024-es Partizán-interjújáról, gyerekkoráról és a fiaival való kapcsolatáról beszélt.
Szily bejegyzésében azt írta: azért a saját oldalán szólal meg, mert Varga Judit Facebook-oldalára nem tud kommentelni. Posztjában egymás után tett fel kérdéseket, elsősorban arra vonatkozóan, hogy szerinte a kamasz gyerekek érdekeit szolgálja-e, ha az édesapjukkal készült beszélgetést nyilvánosan, egy „elborzasztó állapottal (HÁNYINGER!)” jellemzik.
A műsorvezető a válás utáni indulatokra és a hallgatás felelősségére is utalt, majd jelezte: nyitott lenne egy beszélgetésre Varga Judittal. Megjegyzésében odaszúrt annyit, hogy „bár nem vagyok Hajdú Péter”, utalva a volt miniszter 2024 tavaszán adott interjújára, amelyben részletesen beszélt a házasságáról és Magyar Péterről.
Szily Nóra posztját az alábbi sorokkal zárta:
„Igazságügy-miniszterként (is) az IGAZSÁGOT tartotta fontosnak, igaz?
Szívesen meghallgatom.
Én nyitott vagyok.”
Varga Judit megjegyzésére szombat este Magyar Péter is reagált. Facebook-oldalán azt írta: „Válasz a volt feleségemnek, a három csodálatos gyermekünk édesanyjának egy nappal a szeretet ünnepe után”, majd megosztotta Márai Sándor „Köszönet a nőknek” című írását.