Dopeman és Orbán Viktor

“Orbán a nap” – saját verssel nyalt be Dopeman a miniszterelnöknek

Ország

“Orbán a nap” címmel tett közzé verset Facebook-oldalán Pityinger László, művésznevén Dopeman – szúrta ki a Telex. A rapperként és költőként is ismert alkotó az idei évben látványosan közel került a NER-hez: bár a Naphoz nem, a hatalmi központhoz annál inkább, olyannyira, hogy helyet kapott az első Digitális Polgári Körben is.

A vers nyitó sorai Orbán Viktort olyan szereplőként ábrázolják, aki mindent kézben tart: engedélyez, irányít, és a háttérben a szerveket és az eljárásokat is ő mozgatja. A szöveg szerint a miniszterelnök gyakorlatilag bármit el tud intézni, döntései és akarata határozzák meg az eseményeket.

A költemény későbbi részében Dopeman a választás tétjét egyszerűsíti le: azt sugallja, hogy a döntés lényege mindössze annyi, legyen-e egy rossz napja Orbán Viktornak. A szövegben megjelenő sárból gyúrt messiás kiléte nincs konkretizálva, de a sorok értelmezése teret ad a találgatásoknak.

A vers végére egyértelművé válik a központi metafora: Orbán Viktor a Nap, amelynek hiányában csak a Hold és a sötétség marad. A záró sorokban egy Arany János-utalás is feltűnik, a Walesi bárdok hangulatát idézve, sötét, baljós képekkel.

Íme a költemény:

Orbán a nap
(Pityinger László verse)
Orbán engedte, hogy csurranjon
És ő hagyta, hogy cseppenjen
Orbán kérte, hogy piázzon és bólintott, hogy vezessen
Orbán küldte a szerveket
És intézte az eljárást
Mikor megváltó nélkül maradtál
A sarából gyúrt neked messiást
A választásod tétje az,
hogy neki legyen egy rossz napja
De Orbán búcsúját te leszel,
aki majd átkozódva siratja
Mert neked Orbán a nap
S nélküle csak a Hold marad
Ami fény híján csak sötét éj
És leple alatt már vérszagra sem lel többé az éji vad.
A kommentek között felbukkan néhány rögtönzött ellenvers is, ezekre több lájk érkezett, mint Dopeman művére: