Távozott tisztségéből Varga László Balázs, akit mindössze a múlt héten neveztek ki az óbudai Szőlő utcában működő Budapesti Javítóintézet igazgatójává – értesült a Telex.
A volt debreceni igazgatóhelyettes megbízatása eredetileg 2026. április 30-ig szólt volna. Varga kinevezésére azt követően került sor, hogy az intézetet érintő nyomozás részeként a hatóságok múlt héten látványos akciót hajtottak végre, amely során három embert vettek őrizetbe, köztük az intézmény korábbi megbízott igazgatóját, Kovács-Buna Károlyt is. Varga László Balázs a lap megkeresésére nem cáfolta az értesülést.
A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság és a BVOP kommunikációs osztálya későbbre ígért választ.
Kovács-Buna Károly, a Szőlő utcai javítóintézet megbízott igazgatója múlt hét hétfőn mondott le posztjáról, kedden pedig a rendőrség előállította. Lemondását az előzte meg, hogy Juhász Péter volt ellenzéki politikus több biztonsági kamera felvételét is megszerezte, amelyeken az látható, hogy Kovács-Buna fiatalokat rángat, rúg és bántalmaz az intézet területén. Arról, hogy ki Kovács-Buna Károly, illetve mit rögzítenek a róla készült videók, korábbi cikkünkben részletesen beszámoltunk, ahogyan arról is, miként kezelték az ügyet a hatóságok.
A Szőlő utcai javítóintézetben folyó nyomozásban a múlt heti akciót követően előbb három, majd szerdára négy személyt vettek őrizetbe, így eddig összesen hét embert vont eljárás alá a Központi Nyomozó Főügyészség. Az ügy áttekinthetősége érdekében az érintettek köre a következőképpen alakul.