Magyar Péter Debrecenben

IDEA Intézet: ennyivel győzne a Tisza, ha most lenne választás

Ország

December elején továbbra is a felnőttek több mint egyharmada a Tisza Pártot választotta volna egy „most vasárnapi” országgyűlési választáson, miközben a Fidesz–KDNP támogatottsága valamivel több mint egynegyed volt – derül ki az IDEA Intézet friss, november 27. és december 4. között online kérdőívvel végzett közvélemény-kutatásából.

Az intézet elemzése szerint míg októberről novemberre a Fidesz–KDNP és a Tisza Párt támogatottsága hibahatáron belül, de ellentétes irányban mozdult el, ami csökkentette a két párt közötti különbséget, decemberben már nem történt érdemi változás. A teljes népességben, valamint a biztos szavazók, pártot választani tudók körében is mindössze egy százalékponttal nőtt a Tisza előnye a kormánypártokkal szemben, ami továbbra is a hibahatáron belül maradt, így a két párt közötti távolság lényegében változatlan.

A felmérés alapján, ha november végén vagy december elején tartották volna a választásokat, a felnőtt lakosság 35 százaléka szavazott volna a Tisza Pártra, míg 28 százalék a Fidesz–KDNP-re. A Demokratikus Koalíció támogatottsága 4 százalék volt a teljes népesség körében, a Mi Hazánk 3, az MKKP pedig 2 százalékon állt.

“Széles Diána és Barcsa Lajos hogy tud a gyerekei szemébe nézni?” – Magyar Péter kiosztotta a Fidesz debreceni jelöltjeit

A biztos szavazók és pártot választani tudók körében a Tisza Párt még nagyobb előnnyel vezetett: ebben a csoportban a szavazatok 47 százalékát szerezte volna meg, míg a kormánypártok 39 százalékot kaptak volna. A DK ebben a körben éppen elérte volna az 5 százalékos parlamenti küszöböt, míg a Mi Hazánk és az MKKP 1–2 százalékkal elmaradt attól.

Az IDEA Intézet összegzése szerint, ha most tartanák a választásokat, nagy valószínűséggel hárompárti Országgyűlés alakulna: a Tisza Párt és a Fidesz–KDNP mellett a Demokratikus Koalíció juthatna be biztosan a parlamentbe. A Mi Hazánk és az MKKP ugyan a küszöb közelében van, az elmúlt egy hónapban azonban egyik párt sem tudott érdemben erősödni.