Több közvélemény-kutatás is azt mutatja, hogy hónapról hónapra csökken az ellenzék előnye – erre hívta fel a figyelmet közösségi bejegyzésében Hadházy Ákos. A független képviselő szerint nem meglepő, hogy Török Gábor elemző már Fidesz-győzelmet valószínűsít.
Hadházy ezt egyértelműen a jelenleg is zajló nyílt választási csalás következményének tartja. Szerinte az adófizetők százmilliárdjaiból finanszírozott kormányzati propaganda olyan mértékben torzítja a közbeszédet, hogy az már választási visszaélésnek minősíthető.
A képviselő úgy látja: az ellenzék vezető pártja beletörődött ebbe a helyzetbe, és a mostani tendencia ugyanúgy elolvadhat, mint 2022-ben. Hadházy attól tart, hogy a választás napján a hatalom még kiterjedtebb eszközökhöz nyúlhat.
A politikus szerint az ellenzéknek már most világossá kell tennie: ha a nyílt választási csalás nem szűnik meg, és emiatt veszít, akkor nem fogja elismerni a választás eredményét.
Arról is írt, hogy nem szabad kizárólag a “győzni fogunk” kommunikációra hagyatkozni. Szerinte fel kell készülni a kedvezőtlen forgatókönyvre is, és jobb választ kell találni, mint az, hogy “elmegyünk az országból”.
Hadházy mindenkit arra buzdított, akinek lehetősége van rá, hogy vegyen részt a kampányban. Úgy fogalmazott: bármennyire is kevésnek tűnik a pultozás vagy a szórólapozás, ez az egyetlen esély arra, hogy valamelyest ellensúlyozzák a propagandát.





