Németh Szilárd fehér keresztény európai fidesz-alelnök

Elveszett a Németh Szilárd és a Kozma István Birkózó Akadémia ellen indított per iratanyaga

Ország

Lényegében elveszett a Németh Szilárd és az általa alapított Kozma István Birkózó Akadémia (KIMBA) ellen indított, 534 millió forintos per tárgyalási anyaga, amely a Csepeli Birkózó Club (CsBC) keresetének alapját képezte – számolt be a 24.hu.

A május 22-i tárgyaláson a bíróság még ítélethozatalt ígért, ám a felperes klub elnöke, Märtz József nemrég értesítést kapott arról, hogy december 11-én meg kell ismételni az eljárást. Ennek oka, hogy a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. (NISZ) által készített hivatalos videófelvétel töredékes lett egy rendszerhiba miatt.

A Csepeli Birkózó Club és a KIMBA közötti per 2016-ra nyúlik vissza. A CsBC akkor két minisztériumtól összesen 2,4 milliárd forint támogatást kapott a csepeli Duna-partra tervezett beruházásra: 400 millió forintot az Emberi Erőforrások Minisztériumától egy sportcsarnok felújítására, további 2 milliárd vissza nem térítendő támogatást pedig egy birkózóakadémia létrehozására. A klub állítása szerint Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke és az akadémia alapítója a támogatásokat saját alapítványába irányította, majd az elkészült épületbe nem engedte be őket, illetve olyan magas bérleti díjat szabott, amelyet nem tudtak kifizetni. A CsBC emiatt 534 millió forintot követel: az első támogatási összeg visszafizetését és 134 millió forint kártérítést.

A bíróság a május 22-i tárgyaláson elrendelte, hogy a ViaVideo kamerarendszerrel készült felvétel legyen a hivatalos jegyzőkönyv, ám a rendszer hálózati hibát észlelt, így mindössze az első 10 perc 56 másodperc rögzült – ez csupán a felperes vallomását tartalmazta. A Fővárosi Törvényszék és a NISZ később közölte: minden lehetséges intézkedést megtettek a hiányzó adat felkutatására, de nem találtak további felvételt.

A tárgyalást ezért meg kell ismételni, az érintetteket – köztük Borbély Lénárd csepeli polgármestert – újra beidézik. Borbély korábban azt vallotta, hogy a támogatások felhasználásáról szóbeli megállapodás született, és a megbeszélések Németh Szilárd konyhájában zajlottak.

Németh Szilárd a májusi vallomásában a magas rezsiköltségekkel indokolta, miért kért volna 36 millió forintos éves bérleti díjat a CsBC-től. A Népszava szerint az akadémia éves bevétele ennél is kevesebb, 35 millió forint, mivel működési költségeit teljes egészében az állam fedezi. A felek korábban megpróbáltak peren kívül megegyezni, négy hónapra szüneteltették is az eljárást, ám a Borbély Lénárd által kezdeményezett egyeztetésre Németh nem reagált.