Schadl György és Völner Pál

Völner Pál mától újra ügyvédként praktizálhat

Ország

Visszakapta ügyvédi jogosultságát Völner Pál, a Völner-Schadl per másodrendű vádlottja, korábbi igazságügyi államtitkár. Így keddtől újra praktizálhat – és már ügyféljelöltjei is vannak – tudta meg HVG.

Kedd reggel a Magyar Ügyvédi Kamara honlapján ismét „aktív” státuszba került Völner Pál, aki 2022 októberében, a vádirat benyújtása után vesztette el ügyvédi engedélyét. Az ügyészség nyolcéves börtönbüntetést, valamint a jogi végzettséghez kötött foglalkozásoktól való végleges eltiltást kért rá. A vád szerint Völner rendszeresen 2–5 millió forintos összegeket, összesen mintegy 80 millió forintot fogadott el Schadl Györgytől, a végrehajtói kar akkori vezetőjétől különféle ügyek – köztük kinevezések – előmozdításáért cserébe.

Ennek ellenére most újra megnyithatta nyergesújfalui ügyvédi irodáját, és felelősségbiztosítással is rendelkezik. A HVG információi szerint a státusz visszaadásáról a Fővárosi Törvényszék döntött Völner és ügyvédje beadványa alapján, annak ellenére, hogy az ügyészség ellenezte a kérelmet. A beadványban Völner az eljárás elhúzódására hivatkozott, mivel elsőfokú ítélet sem született. A jelenlegi ütem alapján akár négy–öt év is eltelhet, mire jogerős döntés születik arról, hogy bűnös-e, és milyen büntetést kap.

A dokumentumot több támogatói nyilatkozat is kísérte: két Komárom–Esztergom megyei önkormányzat, több helyi vállalkozás, valamint egy református hittanoktató is jelezte, hogy konkrét megbízásokkal számolnának Völnerrel. Tokod polgármestere, Bánhidi László például azt írta a lapnak:

„Amennyiben a jövőben adódik feladat, amelyben segítségünkre lehet ügyvéd úr, szívesen dolgozunk vele.”

Egy helyi, közlekedési ágazatban működő cég vezetője szintén megerősítette, hogy általános megbízásokkal számolnának, ám később – amikor megtudta, hogy cikk készül – visszakozott, és nehezményezte az érdeklődést.