Atrocitás érte a Tisza Párt társadalompolitikai szakértőjét, Bódis Krisztát. A párt budapesti 2-es választókerületének jelöltje csütörtöki bejegyzésében arról számolt be, hogy szerdán egy nő leköpte az utcán.
“Leköptek. Ezen is túl vagyunk” – kezdte bejegyzését Bódis, majd részletezte a történteket. Elmondása szerint szórólaposztás közben egy nő ordítva köpte le, majd amikor békítő hangon szólt utána, az visszafordult, tovább szidalmazta, és azt kiabálta: “ezt már rég meg akartam tenni”. Bódis hozzátette: őszintén sajnálja, hogy így cselekedett az illető.
A történtek kapcsán Bódis Kriszta arról írt, borzasztónak tartja, hogy milyen idegállapotba hergeli az embereket a Fidesz-kormány, és úgy látja: pusztán a másként gondolkodás miatt képesek egyesek rátámadni másokra.
“Én kedvesen és mosolyogva fordultam felé, és most sem haragszom rá, mert tudom: nem önmaga volt. Hiszem, hogy minden emberben ott van a jóság is, a sok rossz mellett”
– fogalmazott bejegyzésében.
Bódis posztjára reagált a Tisza Párt elnöke, Magyar Péter is, aki kijelentette: “ide vezet Orbán Viktor és a propagandájának gyűlöletkeltése és uszítása”.
Magyar felszólította a miniszterelnököt, hogy hívja vissza az utcai harcosait, és fejezzék be az uszítást saját honfitársaik ellen. Ezen túl közvetlenül a Fidesz-szavazókhoz is fordult:
“Ti tényleg ilyen országot szeretnétek, ahol leköpnek egy édesanyát, aki évtizedek óta a nehézsorsú gyerekek segítésén dolgozik?”
Kapcsolódó:
A Tisza Párt három női aktivistáját támadta meg egy fideszes, szemetet zúdított a pultjukra
Durva támadás: autóval hajtott egy gyűlölködő fideszes a Tisza Párt standjába
https://debreceninap.hu/orszag/2025/03/30/fideszes-politikus-rugdosta-a-tisza-part-pultjat-es-eltaposassal-fenyegette-az-aktivistakat/





