Megint “leleplezte” az Orbán-féle Index a “tiszás adóemelést”, Magyar Péter már reagált

Ország

Ismét próbálkozik a kormánymédia, amely ezúttal is a néhány éve fideszes kézbe került, és időnként – eddig rendre besülő – lejáratóhadjáratokhoz használt Indexen keresztül mutatott be valami fecnit, állítólag aláírásokkal.

A kormánylapok teszik a dolgukat: harsogják, hogy “lebuktak”, “baloldali gazdasági fordulat” jön, és egyebek.

Magyar Péter a Facebook-oldalán úgy reagált, “a Mészáros Lőrinc (azaz Orbán Viktor) tulajdonában álló propagandaoldal, az Index ma újabb nevetséges hazugsággal és egy nem létező dokumentummal próbálja elterelni a TISZA sikeres jelöltállításáról és a Fidesz hiányzó jelöltjeiről és programjáról a figyelmet”.

Magyar szerint az Index mai megszorításról írt “cikkének” minden szava hazugság.

Azt írta, az Orbánék által összetákolt írás nem létező dokumentumra hivatkozik és zavarosan hadovál sokszor önmagával is ellentmondásba keveredve. A szerzők nem tudják, mit is hazudjanak össze-vissza.

Pontosan úgy hamisítanak most, ahogy azt tették augusztusban, az ezerszer cáfolt adóemeléses fércműnél, amiről a bíróságon kénytelenek voltak elismerni, hogy az is csak az általuk kreált hazugság.

Magyar Péter összefoglalta, mi a Tisza valódi célja, a pártelnök állítása szerint ez:

  • SZJA-csökkentés
  • ÁFA-csökkentés
  • A kedvezményes KATA széles körben történő újrabevezetése
  • A milliárdosok vagyonadója egymilliárd forint felett
  • KKV-k támogatása a multik helyett
  • Tiszta verseny
  • Az oligopóliumok visszaszorítása
  • Kiszámítható gazdasági környezet
  • Vállalkozóbarát, jobbközép irány, valódi szociális piacgazdaság

Magyar szerint azért erőlködik ismét ilyesmivel a Fidesz, mert “a Tisza jelöltállítása sikeresebb, mint azt bárki a Fidesz környékén remélte”, valamint rettegnek, mert a mérések szerint hátrányban vannak.