Rendkívüli életmentés történt november 6-án a tiszaföldvári Papp Bertalan Ószőlői Általános Iskolában, ahol ebéd közben közel ötven gyermek tartózkodott az ebédlőben.
Az Országos Mentőszolgálat beszámolója szerint az egyik kislány evés közben félrenyelt, a torkához kapott és fuldokolni kezdett.
A bajba jutott diákot elsőként Bella-Tajti Beatrix tanítónő vette észre. A pedagógus felismerte a vészhelyzetet, és azonnal a gyermek segítségére sietett. Határozott mozdulatokkal kezdte meg a légút felszabadításához szükséges beavatkozást, és a negyedik háti ütést követően a félrenyelt falat távozott, a kislány légzése pedig szabaddá vált. Néhány perccel később a gyerek már jókedvűen mesélte, hogy aznap irodalomból ötöst kapott.
Kiderült, hogy a tanítónő mindössze két nappal korábban vett részt az Oktatási Hivatal Szolnoki Pedagógiai Oktatási Központja és az Országos Mentőszolgálat közös elsősegélynyújtó képzésén, amelynek témája éppen a légutat veszélyeztető állapotok felismerése és kezelése volt.
A kislány szerencsére jól van, sérülés nélkül megúszta az ijedtséget. A pedagógus lélekjelenlétét és gyors reakcióját kollégái és a szülők is hálával és elismeréssel köszönték meg.
Ez is érdekelhet:





