A jelöltjelöltek bemutatása után másnap Magyar Péter a Telexnek adott videóinterjúban részletesen beszélt a Tisza jelöltállítási folyamatáról és annak elveiről.
Már a beszélgetés elején leszögezte, hogy a jelölteknek tilos nyilatkozniuk és vitázniuk a kiválasztás ideje alatt — szerinte ez nem előválasztás a 2021-es mintára, hanem a Tisza belügye, még akkor is, ha a második fordulóban szavazhat majd a teljes nyilvánosság.
Magyar arra hivatkozott, hogy a jelöltek egymással együttműködő munkát végeznek, sokan közeli kapcsolatban is vannak, ezért nem látna értelmét a belső vitáknak. A más ellenzéki pártok indulóival pedig azért nem lesz nyilvános összecsapás, mert állítása szerint a Tisza egyetlen politikai ellenfele a Fidesz. Bár azt mondta, nem kíván sem pozitív, sem negatív értékeléseket adni a 2022-ben sikeres ellenzékiekről, később mégis kritikus megjegyzéseket tett Hadházy Ákosra.
A Tisza Párt hajdú-bihari jelölt-jelöltjei >>
A jelöltek kiválasztásánál alapfeltétel a helyi kötődés, de nem követelmény a helyben lakás. Mindannyian aláírtak egy etikai kódexet, amelyben kötelezettséget vállaltak arra, hogy nem indulnak el akkor sem, ha nem ők lesznek a végső jelöltek. Magyar elismerte, hogy többeket fenyegetések értek — állami munkahely, pályázati függés vagy egzisztenciális nyomás ellenére is —, ám a többséget sikerült kitartásra ösztönözni.
A végső névsor még nem teljesen lezárt: az elnökség a két forduló után is vétózhat, bár Magyar szerint ez csak rendkívüli esetben történne meg. A jelöltek átvilágítása több szinten zajlott, helyi információk, online nyomozás és személyes beszélgetések kombinációjával.
A pártelnök ugyanakkor azzal számol, hogy bármilyen jó jelöltek is lesznek, a Fidesz „talál majd támadási felületet” — akár valós hibára építve, akár légből kapott vádakkal. Valódi probléma esetén a Tisza vezetése egyeztet a jelölttel, és szükség esetén el is köszön tőle, viszont Magyar szerint egy kommunikációs hiba nem számít súlyosnak: jelöltjei nem professzionális politikusok, hanem tisztességes emberek, akik nem betanult mondatokat ismételnek.





