Hétfőn este hét órakor nyilvánosságra hozzák annak a 315 főnek a nevét, akik közül később kiválasztják a 105 egyéni jelöltet. Egyetlen körzetben ismert már biztosan, ki lesz a Tisza jelöltje: a szimbolikus jelentőségű Budapest 3-as számú egyéni választókerületben maga Magyar Péter indul. Ez az a körzet, ahol Orbán Viktor és Mészáros Lőrinc is lakik.
A kiválasztási folyamat az alábbiak szerint zajlik majd
• A jelöltaspiránsok végigjárják a választókerületüket, bemutatkoznak a helyi közösségeknek, és ismertetik programjukat.
• Az első körös szavazást november 23–24-én tartják, zárt rendszerben: ezen csak a Tisza Szigetek tagjai szavazhatnak a pártvezetés által kiválasztott 3–3 jelöltaspiránsra. A szavazóknak rangsorolniuk kell a jelölteket.
• Minden választókerületből a két legtöbb pontot szerző jelölt jut tovább a második fordulóba, amelyet november 25. és 27. között rendeznek. Ebben a körben már nemcsak tiszások szavazhatnak, hanem minden választókerületi lakos; a voksolás a Nemzet Hangja honlapján zajlik majd.
• A szavazás lezárása után a Tisza Párt elnöksége jóváhagyja a győztes jelölteket, ugyanakkor jogában áll megvétózni az eredményt, ha úgy ítéli meg, hogy nem a továbbjutó jelölt a legalkalmasabb, vagy olyan információ kerül elő róla, amely veszélyeztetheti a választási siker esélyét.
• A végleges jelöltek névsorát november 30-án mutatják be.
Mi várható Hajdú-Bihar megyében?
Egyelőre csak pletykaszinten forog néhány név. Ruszin-Szendi Hajdúszoboszlón indulhat, ahol a fideszes Bodó Sándor lehet az ellenfele, aki 2010 óta mindig megnyerte ezt a választókerületet – értesült a 24.hu.
Ruszinnak fel kell kötnie a gatyáját, mert Bodó bivalyerős, tűzifaosztogatós performansszal indította be kampányát.
A szóbeszéd szerint Nagy Ervin színész Fejér megye 4-es számú választókörzetében indul, Dunaújvárosban lehet jelölt. A Telex szerint mégsem indítanák rá Bódis Krisztát Hadházy Ákosra, információik szerint a zuglói jelölt Velkey György László lehet, aki szeptemberben lett Magyar Péter kabinetfőnöke. Bódis pedig a budapesti 2-es választókerületben próbálkozhat, melynek a VIII. kerület a székhelye.
Rost Andrea vetélytársa a fideszes Kállai Mária lehet, aki az előző két választást megnyerte a Szolnok központú választókerületben. Bóna Szabolcs pedig fideszes Gyopáros Alpárral küzdhet meg, aki 2006 óta folyamatosan tudott nyerni a megyében.
Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság volt elnöke a XXII. kerületben indulhat. A programalkotásért felelős Tanács Zoltán pedig az 1-es választókerületben, ide tartozik az I. kerület mellett a pesti belváros jelentős része is.





