Lázár János Nagykanizsán

Lázár János a rezsiárakról: “Erről beszéljenek a tiszások, ha majd kinyalják Brüsszel seggét”

Ország

Nagykanizsán tartotta csütörtökön Lázárinfót, ahol Lázár János építési és közlekedési miniszter ismét hozta a formáját. Az Index beszámolója szerint a miniszter úgy fogalmazott:

„Az b*szik be, ha reform lesz ebben az országban. Amikor ezt a szót meghallják, hogy reform, akkor meneküljön mindenki, mert nagy baj lesz.”

Lázár szerint a Tisza Párt által javasolt reformok veszélyesek, és úgy véli, a párt „a régi embereket” hozza vissza. „Meg kell érteni: két lehetőség van: Orbán Viktor és a velünk szemben álló komcsik” – mondta.

A rezsiárakról is szó esett:

„Erről beszéljenek a tiszások, hogy mennyi lesz az áram ára és a gáz ára, ha majd kinyalják Brüsszel seggét. Mi garantáljuk, hogy alacsony áram- és gázárakkal fogunk dolgozni.”

A beszédet többször is bekiabálások zavarták meg, ezekre a miniszter így reagált:

„Nyugalom, józanság, akik a kocsmából jöttek, azoknak is ezt üzenem: tartsanak ki!”

„Sokáig azt gondoltam, hogy a trombitaszó zavaróbb, mint a hülyeség, de a hülyeség zavaróbb, mint a trombitaszó” – jegyezte meg.

A pedofil bűnözőkkel kapcsolatban kijelentette:

„Én a halálbüntetés pártján vagyok. Ha egy magatehetetlen gyermek vagy idős ember ellen elkövetnek bűncselekményt, azok fizessenek az életükkel. Magyarországon kibővítettük a tényleges életfogytiglant. Ami a pedofilokat illeti külön, én a kasztrálás híve vagyok, mert az majd elveszi a kedvüket.”

Lázár közölte, hogy Kocsis Mátéval közösen törvényjavaslatot terjesztenek be a kasztrálás támogatására.

Az orosz energiafüggőségről is beszélt:

„Minket rendszeresen azzal csesztetnek, hogy mi lefekszünk az oroszoknak. Nem akarunk az oroszokkal együtt élni, a hátunk közepére kívánjuk őket, de az olcsó áram és olaj az érdekünk.”

Hozzátette, hogy Oroszországból jelenleg jóval olcsóbban érkezik az energia, és ha ezt a kapcsolatot felmondanánk, „négyszer ennyibe fog kerülni.”

Kapcsolódó:

Lázár János 14. havi nyugdíjat ígért

Lázár János: Nem árad, hanem átb*sz a Tisza!

Lázár János: Debrecent az ország második fővárosává kell tenni