Elkezdődött a megtorlás: házkutatást tartottak Juhász Péternél a “Zsolt bácsis” videója miatt

Ország

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség a Szőlő utcai javítóintézet ügyében indult nyomozás keretében – az ügy teljes körű feltárása érdekében – jelenleg is bizonyítékokat foglal le a volt politikus Juhász Pétertől. Az ügyészség emellett intézkedik Juhász Péter és további személyek tanúként történő kihallgatásáról – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Juhász tette ki azt a felvételt, amin egy névtelenséget kérő lelkész beszél bizonyos “Zsolt bácsiról”, aki az elmondások szerint egy Ózd környéki gyermekotthonhoz járt 10 évvel ezelőtt.

Juhász, miután rákérdezett, hogy mi köze a Szőlő utcai ügynek a videójában hallható hangfelvételhez, azt a választ kapta, hogy mindkét ügyben magas rangú politikusok lehetnek érintettek.

Ekkor jegyzőkönyvbe mondta, hogy kéri, Hatvanpuszta ügyét is csatolják ide, mert abban is érintettek politikusok, és szerinte a korrupciógyanú is megáll. A rendőröknek kiadta a neki nyilatkozó lelkész elérhetőségét.

Azt mondta, úgy vitték el mindkét telefonját, hogy a videókat csak az egyikkel rögzíti, a másikat kommunikációra használja. A videójához a számítógépének sincs semmi köze, nem érti, hogy azt miért vitték el. Szerinte az volt a cél, hogy megnehezítsék a kommunikációját. Az ígéret szerint pénteken visszakapja az eszközeit, ha sikerült azokról lemásolni az adatokat.

Hadházy: a megfélemlítés a mocskos hatalom célja

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő közösségi oldalán reagált a Juhász Péter elleni házkutatásra.

“Iszonytató, de nem meglepő, hogy a mocskos hatalom NYÍLTAN beszél megtorlásról. Hiszen semmi más, csak a megfélemlítés a cél” – írta Hadházy.

A politikus emlékeztetett egy korábbi esetre, amikor szerinte jóval kevésbé volt aktív a rendőrség:

“Amikor az Origo azt írta, hogy én megöltem a szomszédomat, bepereltem az elhunyt szomszédom engem rágalmazó lányát. El is ítélték, be is vallotta, hogy hazudott. A cikk íróját azonban nem lehetett perelni, mert az Origo nem mondta meg, ki volt az. A bíróság ezért nyomozást rendelt el. A ‘NYOMOZÁS’ azonban kimerült annyiban, hogy a ‘rendőrség’ megkérdezte, hogy vezetnek-e nyilvántartást a cikkekről. A propagandisták azt mondták, hogy nem, a ‘nyomozás’ meg le is zárult.”

Ehhez képest Hadházy szerint most sokkal szigorúbban jártak el:

“Értik a különbséget eközött és aközött, hogy Péter minden adathordozóját lefoglalták?”

– tette fel a kérdést.

Hozzátette: “A mostani megtorlás eredményesen félemlít-e meg újságírókat és ellenzéki tömegeket.”

A képviselő arra is rámutatott, hogy szerinte különös véletlen, ahogy az ügyek összekapcsolódnak:

“A Szőlő utcai rémet ugyanúgy hívják, mint a most meghurcolt influenszert. Csak amíg előbbi tíz éven át garázdálkodhatott a rendőrség szeme előtt, utóbbihoz néhány nap alatt jutottak el a rendőrök csak azért, mert egy politikus érintettségét felvetette egy hasonló ügyben.”