Tuzson Bence villámgyors jelentése a Szőlő utcai javítóintézet ügyéről: a miniszterek ártatlanok

Ország

A miniszterek ártatlanságához kétség nem fér a Szőlő utcai javítóintézettel kapcsolatos büntetőügyben – mondta Tuzson Bence igazságügyi miniszter az ügyről szóló vizsgálati jelentésének főbb megállapításait ismertetve, szerdán közzétett Facebook-videójában.

Tuzson Bence elmondta, hogy a kormány megbízásából jelentést készített a Szőlő utcai javítóintézettel kapcsolatos büntetőügyről, illetve az ahhoz kapcsolódóan a nyilvánosságban megjelent állításokról.

A vizsgálat egyértelműen megállapította, hogy ebben a büntetőügyben kiskorú sértett nem merült fel, továbbá „minden alapot nélkülöző aljas rágalom az, hogy az ügyben politikus neve felmerült volna. A miniszterek ártatlanságához kétség nem fér”

– hangsúlyozta Tuzson Bence.

„Feltártuk, hogy az ügyhöz kapcsolódóan szervezett akció zajlik, ezt az események és a megszólalások sorrendje világosan mutatja. Az ügyben idegen titkosszolgálati szál is felmerült. Mindezek elhárítására a szükséges jogi lépéseket azonnali hatállyal megtesszük, illetve már megtettük. A jelentést pedig nyilvánosságra fogjuk hozni”

– mondta az igazságügyi miniszter.

De ki az a Zsolti bácsi?

A DK összegyűjtötte a szükséges aláírást a Szőlő utcai parlamenti vizsgálóbizottság felállításához – Ha a Fidesz elkaszálja, beismerésnek tekintjük, hogy az Orbán-kormány tagjai is érintettek a pedofilbotrányban – közölte a párt.

A Demokratikus Koalíció összegyűjtötte a szükséges 40 képviselői aláírást ahhoz, hogy létrejöjjön a parlamenti vizsgálóbizottság, amelyet a Szőlő utcai pedofilbotrány kivizsgálásáért kezdeményeztünk. Ez fontos eszköz lehet a pedofilbotrány részleteinek felderítésében, hiszen egy vizsgálóbizottság a vizsgálatban való közreműködésre kötelezhet embereket és szervezeteket is. Olyan embereket tudunk majd meghallgatni, akik enélkül szóba sem állnának velünk, így viszont törvényi kötelességük lesz megjelenni és válaszolni.

Ha a Fidesz elkaszálja a vizsgálóbizottság felállítását, azt a NER beismerő vallomásának tekintjük, hogy pedofilok vannak Orbán Viktor kormányában, Orbán Viktor pedig fedezi ezeket a pedofil politikusokat. A DK Arató Gergelyt bízza meg a vizsgálóbizottság vezetésével, aki először tette fel a kérdést a parlamentben, hogy “ki az a Zsolti bácsi”. Semjén Zsoltot, Rogán Antalt, Pintér Sándort, és magát a miniszterelnököt is meg fogjuk hallgatni az ügyben, hiszen számos kérdés van, amire a nyilvánosság a mai napig nem kapott választ ebben a gyalázatos ügyben.

A DK tudni akarja, hogy hogyan történhetett meg, hogy tíz éven át szexuálisan kizsákmányolhattak és prostitúcióra kényszeríthettek állami gondozott gyerekeket, méghozzá a legfelsőbb körökben mozgó aberrált politikusok. Tudni akarjuk, hogy kik ezek a politikusok, hogy ki fedezte az azóta letartóztatott intézményigazgatót, és hogy a rendőrség miért íratott alá titoktartási nyilatkozatot több tanúval és érintettel, hogy aztán éveken át ne történjen semmi az ügyben.