Több ezren gyűltek össze vasárnap a Hősök terén a Loupe Színházi Társulás által meghirdetett megmozduláson, amelyet „a szabad közterekért, a tiszta közbeszédért, a levegőért” szerveztek.
A rendezvény József Attila „Levegőt!” című versének felolvasásával indult, majd Bródy János lépett színpadra és énekelt.
Az első felszólaló, Rainer-Micsinyei Nóra a kormány milliárdos gyűlöletkeltő plakátkampányait és a szerinte hazug nemzeti konzultációkat bírálta, miközben – mondta – a magyar egészségügy és a közszolgáltatások romokban hevernek. Ironikus „konzultációs kérdésekkel” hívta fel a figyelmet a visszásságokra, és arra buzdította a jelenlévőket, hogy a jövő évi választásokon mindenképp menjenek el szavazni.
Tapasztó Orsi a gyermekvédelem válságáról és a hatalom által eltussolt visszaélésekről beszélt. Hangsúlyozta, hogy a gyűlölet akár emberéleteket is követelhet, ezért nyitottságra és kritikus gondolkodásra van szükség.
Pottyondy Edina a kormány működését Münchausen-szindrómához hasonlította: szerinte a hatalom tudatosan mérgezi a társadalmat, hogy így tarthassa kézben. A propagandát idegméreghez hasonlította, amely dühös és gyűlölködő embereket termel, majd hozzátette:
„Elzavarjuk ezt a kormányt a fenébe, ahogy a nagyanyáink is mondták: ruszkik, haza!”
Beszéde közben a tömeg skandálni kezdte: „Mocskos Fidesz!”
A Loupe alapítói – köztük Lovas Rozi – arról beszéltek, mennyire félnek a társadalom megosztottságától. Ezután Molnár Áron színész lépett színpadra, aki személyes hangvételű beszédben bírálta a kormányzati propagandát. Felidézte, hogy Jeszenszky Zsolt korábban azt mondta: nem lennének szomorúak a halála miatt. Molnár arra figyelmeztetett, hogy a kormány kommunikációja nem fog megváltozni, ha hatalmon marad, ezért a rendszer leváltását sürgette.
Szabó Zsolt vásárhelyi rendőrkapitány halála felkiáltójel, a hazug propaganda öl. Most látszik, mit okoz az uszító politika. Ebből a spirálból ez a rendszer nem tud kikerülni. Ha marad a rendszer 2026-ban, marad a hergelés – mondta Molnár Áron.
A rendezvényen Tóth Árpád karmester háromszólamú éneklésre hívta a résztvevőket, majd felcsendült a „Hidegen fújnak a szelek” refrénje.
A felszólalók sorát Horváth János Antal és Lengyel Tamás zárta. Horváth a „lassan fővő béka” példájával figyelmeztetett, mondván: Magyarország nem hagyja magát „lenyomni a víz alá”, és a közös kiállás fontosságát hangsúlyozta.
Lengyel Tamás a megbékélést sürgette, mert szerinte a közöny szétszakította a nemzetet. Úgy vélte, ideje elhagyni a gyűlöletet és a hergelést:
„Békét, empátiát, új Magyarországot!” – zárta beszédét a színész.
A teljes tüntetés felvétele online is visszanézhető:





