Kocsis Máté

Így csinált a Fidesz a trumpista influenszer halálából belpolitikai hasznot

Ország

Hazugságoktól, csúsztatásoktól hemzsegő üzenetekkel igyekszik szavazatokra váltani a magát “nemzetinek” hazudó fideszes oldal az amerikai influenszer, Charlie Kirk meggyilkolását.

Orbán hazugságairól itt írtunk:

Orbán a Tiszáról: “Brüsszelből irányított, agyonadóztatott, migránspárti, háborúpárti és ukránbarát Magyarország”

Itt van például Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a Facebook-üzenete:

Az erőszak kultúráját tudatosan hurcolják be Magyarországra

– írta.

Bejegyzésében Kovács Zoltán közölte: Charlie Kirköt – a fiatal, keresztény családapát, influenszert, a konzervatív Amerika egyik legismertebb alakját – agyonlőtték, “csak azért, mert kiállt a nemzeti oldal és a hazája mellett”.

Hozzátette: Amerikában Trump ellen is merényletet kíséreltek meg, Európában Robert Ficóra is rálőttek, a migránsokkal teli nyugati városokban pedig mindennaposak a zavargások, gyújtogatások.

“És közben itt, Magyarországon? Orbán Viktort, a nemzeti oldal politikusait, sőt még a szavazókat is naponta éri gyűlölet, fenyegetés, uszítás”

– írta.

Az államtitkár kiemelte: a baloldali aktivisták már nem vitáznak – ütnek, lökdösnek, fenyegetnek akasztással, golyóval, lincseléssel.

Ez már nem politika. Ez hadüzenet – írta, hozzátéve: a cél megfélemlítés, káosz, és a nemzeti erők eltüntetése.

Ne hagyjuk, hogy Magyarország is a politikai erőszak áldozata legyen!” – fogalmazott.

Kocsis Máté még ócskább hergelése

Charlie Kirk épp egyetemistáknak tartott előadást, amikor a merénylő végezni akart vele. Két gyermek édesapjával.
Végül sikerült.
Gondolom a liberális tolerancia jegyében.
Trump, Fico és Babis után most ő is célpont lett. Bárki lehet az, aki szuverenista, bevándorlás-ellenes, a hagyományos család-modell védője, konzervatív, és nem azt ismételgeti, amit a liberális propaganda hallani akar vagy enged.
Itthon is jobb lenne, ha a forrófejű Magyar Péter és propagandája felhagyna a hergeléssel, az uszítással, a lincshangulat szításával, az erőszak bármely formájának legitimálásával!
Előre szóltunk.
Ui.: A telex meg a társai órákon belül nyilván “kiderítik”, hogy a merénylő vagy “szélsőjobboldali”, vagy “magányos”, vagy “elmeháborodott” volt. Mindig így mosdatják a bűnösöket.
Közben csak simán a liberális propaganda és a gyűlölet-kultúra fogyasztója volt.
Undorító gyilkosok
– írta Kocsis “nem vagyok buzeráns” Máté, arról mélyen hallgatva, hogy ki a frász hergeli 16 éve a más véleményen levőket. Igen, Orbán Viktor. Afölött is átsiklott, hogy Fico merénylője egy szélsőjobbos figura volt.