Véletlenül a DK postafiókjában landolt egy belső levél a Telextől, amelyben a lap munkatársa Gyurcsány Ferencéket cikizi.
A párt ugyanis a portálnak is küldött meghívót arra a sajtótájékoztatóra, ahol bejelentették, hogy kezdeményezik az Országgyűlés feloszlatását és ehhez kapcsolódóan parlamenti határozati javaslatot nyújott be.
“mekkora dili! ezt majd vki kukkantsa meg, mit mókázik feri”
– írta a meghívót továbbító emailben Előd Fruzsina, ám vélhetően a válasz gombra kattintott, így a DK címére érkezett az üzenet.
Gyurcsány Ferenc nem is hagyta ezt szó nélkül:
“Nem az a baj, hogy félremegy a Telex belső levelezése (lásd a mellékelt képen), hanem az, ha félremegy a Telex tisztessége, becsülete. Ha a Telex újságírója szerint ez “dili”, akkor ott baj van a közéleti, emberi jóérzéssel, a becsülettel. Nekünk ez a hazánk. Ha nekik egy ellenzéki párt vezetőjének a parlament feloszlatásának kezdeményezéséről szóló hivatalos nyilatkozata “móka”, akkor nagyon mást gondolunk szakmai tisztességről, hazafiságról. Meg általában arról, hogy miként tekintenek ott arrafelé a Telexnél arra a borzasztóan nehéz küzdelemre, amit mindennap folytatunk a hazánkért.
Ez újságírói cinizmus?
Már régen nem az.
Szerintem ez becstelenség”
– háborgott Gyurcsány Ferenc.
Jószai Teodóra pedig elhatárolódást vár a laptól a figyelmetlen munkatársával szemben:
“A Telex-től elhatárolódást várunk Előd Fruzsina akciójától.
Amikor az emberek többsége újságot választ, értékrendet is választ. A demokráciát, annak őreit a demokratikus pártokat védeni kell. Az új messiásoktól teljesítményt kell elvárni, akár újságírótól, akár politikustól. Felelőssége van a sajtónak a mai helyzet kialakításában.
A Telex egyre vállalhatatlanabb szintre süllyed az utóbbi hónapokban”
– írta a DK budapesti politikusa a Facebookon.