Rogán Antal-interjú

Rogán szerint nem kell félni a digitális állampolgárságtól, mert az adataink már úgyis a kezükben vannak

Ország

Hétfőn a parlament Gazdasági bizottsága meghallgatta Rogán Antalt, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetőjét. Az esemény apropóját a hamarosan induló Digitális Állampolgársági Program (DÁP) adta, amelyről az ellenzéki képviselők kérdezték Rogánt.

Hirdessen nálunk! Megéri!

A hvg.hu beszámolója szerint Rogán kifejtette, hogy az állampolgárok adatai jelenleg is az állam rendelkezésére állnak, és az új program keretében kizárólag ezeket az adatokat fogják felhasználni. Hangsúlyozta, hogy a magyar adatvédelem erős, így nem kell attól tartani, hogy illetéktelenek férnek hozzá az információkhoz. Az új rendszer ráadásul még biztonságosabb lesz, mivel lehetővé teszi, hogy a felhasználók szabályozzák, ki milyen adatot láthat. Példaként említette, hogy egy boltos csak azt ellenőrizheti, hogy a vásárló elmúlt-e 18 éves, de nem férhet hozzá egészségügyi dokumentumaihoz.

Rogán arról is beszámolt, hogy már több mint félmillióan letöltötték azt az alkalmazást, amely a személyi okmányok helyett használható azonosításra. Az alkalmazás jövőre már közszolgáltatásoknál, bankoknál és közműveknél is használható lesz, és a tervek szerint a jövőben az elektronikus aláírás funkcióját is integrálják.

A miniszter reményei szerint 2026 végére az alkalmazás felhasználóinak száma eléri a négymillió főt.