Október 23-án azokra emlékezünk, akik változást akartak, jobb és élhetőbb Magyarországot, és fellázadtak a szovjet kommunista elnyomás ellen.
Ma azonban emlékeznünk kell az Orbán Balázsokra és az Orbán Viktorokra. Azokra, akik nemcsak gyávák, hanem az ország sorsát is csak egyre rosszabb irányba viszik keleti politikájukkal. Moszkva és Peking érdekeinek rendelik alá tevékenységüket.
1956-ban az elnyomás, a padláslesöprés, az államosítás, a magántulajdon semmibevétele ellen lázadt fel az ország. Ami működött az orosz és a kínai nyelvterületen, az nem működött a Kárpát-medencében.
Orbán Viktor azt gondolja, hogy a moszkvai receptet lehet ismét használni. Számos döntését Putyin tanácsai alapján hozza, mert fél. Fél a hatalom elvesztésétől, a felelősségre vonástól, amit a kleptokraták szövetsége művel 2010 óta, és nem csak a nemzetinek nevezett lopásboltjaival.
Hadd emlékeztessem most a Főnököt, hogy a magyarok nem oroszok, és erre egy jó példa az, ami a 80-as években a Dunántúlon esett meg. Akkoriban, amikor ő is katona volt. Lopáson kapták a Vörös Hadsereg egyik katonáját az egyik vidéki közértben. Bezárták a raktárba a Szovjet-Magyar Vegyes Bizottság megérkezéséig. Ez azt jelentette, hogy a Magyar Néphadsereg és a Vörös Hadsereg egy-egy tisztje kiszállt a helyszínre. A szovjet tiszt megkérdezte a magyart, hogy tudják-e ezt a helyszinen rendezni, papirozás nélkül. A válasz igen volt.
Erre a szovjet vigyázzállásba parancsolta a lebukott katonát, és több mint öt percen át verte a nagyméretű csattal ellátott nadrágszíjával. A katona pedig mozdulatlanul tűrte. Ezt magyar katona sem akkor, sem korábban nem tűrte volna el. Azóta meg pláne nem tűrné el.
Az október 23-ai ünnepségeken a zabrálás, az önkény, a szétlopott MÁV, a kormánypárt zsákmányává vált NB1, az elértéktelenedő forint miatt is fel tudjuk emelni szavunkat. Ha nem cselekszünk, akkor a gyávák 56-os állapatokba juttatják az országot.
N.Nagy Sándor