Az uniós tanács magyar elnökségi prioritásokról szóló európai parlamenti vita során elmondott beszédek többsége visszamondja a baloldal összes hazug vádját Magyarországgal szemben, pártpolitikai összecsapássá téve azt, “de nem fogok adós maradni, ha megtámadnak bennünket, meg fogom védeni a hazámat” – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Strasbourgban szerdán, az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén az Európai Unió Tanácsa soros magyar elnökségi programjának bemutatásáról folytatott vitában.
Orbán Viktor az EP frakcióvezetőinek, valamint Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnökének felszólalását követően adott válaszában azt mondta: helytelen, hogy az uniós bizottság elnöke a nézetkülönbségeket rávetíti az uniós elnökségi munkára. Politikai testületet csinál az uniós végrehajtó testületből, mely a jobboldaliakat, patriótákat és az európai hazafiakat támadja. “Ez nem helyes” – fogalmazott.
Ukrajnával kapcsolatban Orbán Viktor “a leghatározottabban visszautasította” az uniós bizottsági elnök azon szavait, amelyekben párhuzamot vont a magyar 56-os szabadságharcosok és Ukrajna között. “Ez tévedés és meggyalázása a magyar szabadságharcosok emlékének. Semmi közös nincsen 56-ban meg az ukrán-orosz háborúban” – fogalmazott Orbán Viktor, majd úgy folytatta: “a magyar szabadságharcosok nevében minden fals, félrevezető történelmi analógiát visszautasítok”.
Kijelentette: el kell ismerni, hogy Ukrajna vesztésre áll. El kell ismerni, hogy az Európai Unió meggondolatlanul, téves számítások alapján és elhibázott stratégiával vágott bele az ukrajnai háborúba. “Ha győzni akarunk, a mostani vesztes stratégiát meg kell változtatni” – fogalmazott.
Hangsúlyozta: a háború megoldásában diplomáciai tevékenység, kommunikáció, direkt vagy indirekt kapcsolattartás szükséges. Ennek elmulasztása esetén “egyre mélyebbre megyünk a háború bugyrában” – hívta fel a figyelmet.
“Azt javaslom, hogy álljanak inkább a béke mellé. Érveljünk a tűzszünet mellett, és csináljunk egy másik stratégiát, mert ezen mindannyian rajta fogunk veszíteni” – fogalmazott.
Orbán Viktor méltánytalannak nevezte Ursula von der Leyen azon vádját, hogy Magyarország embercsempészeket engedett ki börtönökből. Kijelentette: Magyarország letartóztatja az embercsempészeket, megszabadítva Európát ezzel eddig több mint kétezer embercsempésztől. “Ezért elismerés kellene, hogy kapjunk, nem pedig bírálatot” – fogalmazott.
Mafred Weber, az Európai Néppárt (EPP) uniós parlamenti frakcióvezetőjének szavaira reagálva Orbán Viktor úgy fogalmazott: “sosem fogunk beletörődni abba, hogy az európai egység azt jelentse, hogy önök ránk parancsolnak, hogy fogjuk be a szánkat, ha valami nem tetszik”. Az európai egység nem azt jelenti, hogy mindenkinek be kell fognia a száját, aki nem ért egyet a többséggel, vagy az uniós bizottság elnökével – hívta fel a figyelmet.
Kijelentette: Magyarországon soha nem fordulhatna elő az, ami az Európai Parlamentben, hogy a patrióta EP-képviselőket megfosztják a nekik járó, őket megillető szakbizottsági pozícióktól. “Önök akarnak bennünket kioktatni demokráciáról? Ez egy képtelenség!” – fogalmazott a miniszterelnök.
Az Újítsuk meg Európát (Renew Europe) EP-frakció képviseletében felszólaló Valérie Hayer által elmondottakra adott válaszában Orbán Viktor hangsúlyozta: a magyar alkotmány mindenkinek megadja a saját életfelfogása szerinti élethez való jogot. A magyar alkotmány védi a családot, védi a gyerekeket, védi a házasságot. A magyar alkotmányban az is benne van, hogy a házaspár egy férfi és egy nő. Az is benne van, hogy az apa férfi, az anya nő. “Hiába nem tetszik ez önnek, ez így fog maradni” – jelentette ki Orbán Viktor.
A gazdasági kapcsolatokról a miniszterelnök hangsúlyozta: Magyarország transzparensen kereskedik, amíg számos más uniós ország Ázsián keresztül, kikerülve az uniós szankciókat, fedett módon kereskedik az oroszokkal.
Végezetül közölte: “szerettem volna elmondani, hogy baj van. Szerettem volna elmondani, hogy versenyképességi baj van, hogy migrációs baj van, hogy változtatni kell, és van néhány javaslata a magyar elnökségnek. Ezzel szemben pártpolitikai összecsapást csináltak a találkozóból. De nem fogok adós maradni Önöknek: ha megtámadnak bennünket, meg fogom védeni a hazámat” – zárta felszólalását Orbán Viktor.