Ismét az új pedagóguséletpálya-törvény ellen tüntettek Budapesten

Pintér Sándor hivatala elé szerveznek tüntetést a kirúgott iskolaigazgató miatt

Ország

A Belügyminisztérium épülete elé szerveznek tüntetést szeptember 2-ára a budapesti Madách Imre Gimnázium diákjai.

Mint ismert, Mészáros Csabát azért rúgták ki, mert korábban kijelentette: nem fogják betartani azt a rendeletet, ami alapján az új tanévtől minden tanulótól el kell venni a mobiltelefonját a tanítás kezdete előtt.

“Megdöbbenéssel és mélységes felindultsággal értesültünk arról, hogy intézményünk igazgatóját, Mészáros Csabát, aki 24 éven keresztül kiemelkedő eredményességgel vezette iskolánkat, felmentették. Mindez a tanév megkezdése előtt három munkanappal, a legfontosabb feladatok megszervezése közepette történik. Álláspontunk szerint a rendelet adta kereteken belül hoztunk döntést a digitális eszközök iskolai használatáról. A felmentés tényét, annak indoklását és módját elfogadhatatlannak tartjuk.

Budapest, 2024. augusztus 28.”

– olvasható az iskola közleményében.

Mészáros Csaba 1993 óta tanít az intézményben, 2000 óta volt igazgatója a gimnáziumnak.

A szervező az alábbi kéréséket intézte a tüntetés résztvevőihez:

– Készítsetek táblákat, transzparenseket.

– Ne legyen jelen a tüntetés alatt semmilyen pártszimbólum/pártjelkép.

– Ne gyújtsatok tüzet, ne rongáljatok, tartózkodjatok minden szabálysértéstől.

– Senki ne jöjjön olyan ruhában, ami eltakarhatja az arcát, mindenki legyen felismerhető.

– Ne hozzatok semmilyen veszélyes vagy fegyverként használható tárgyat.

“Maradjon meg ez egy békés demonstrációnak, ami után csak a Belügyminisztérium neve fog még csúnyábban kinézni”

– olvasható az esemény Facebook-oldalán.