Varga Judit

Asztalos lesz Varga Juditból

Ország

Picidae Famíves Kft. néven alapított asztalosipari céget Varga Judit volt igazságügyi miniszter és párja, Windisch László, az Állami Számvevőszék elnöke – számolt be róla a Telex..

A cégbejegyzésre 2024. június 21-én került sor, főtevékenységként az „egyéb bútor gyártása” szerepel, a vállalkozás 5 millió forintos jegyzett tőkével indult. A székhely Windisch lakcímére került bejegyzésre, az ügyvezetői feladatokat pedig Varga Judit látja el.

A portál információi szerint Windisch László már 2020 óta rendelkezik asztalos szakképesítéssel, míg Varga Judit nemrég kezdte meg tanulmányait a területen. A korábbi miniszter egy interjúban, amelyet Hajdú Péternek adott, arról beszélt: hosszú távon szeretne elmélyülni az asztalosságban, és célja, hogy középfokú szakmai képesítést szerezzen.

„Ha ez az egész őrület, ami itt most zajlik, engedi azt a szabad szellemi kapacitást nekem, hogy tudjak most már tényleg a fafajtákkal foglalkozni – mert a múlt héten kezdődött és bő egy évig tart –, akkor fogok kapni, ha jól csinálom, egy középfokú szakmai képesítést. Szeretném komolyan venni ezt a dolgot” – fogalmazott akkor.