“Elég sokan megkerestek már a NER gazdasági hátteréből a választás után, volt, aki már előtte egy nappal. Nem beszéltem velük, így nem tudom, hogy mit akarnak, alkut vagy védelmet kérnek-e” – jelentette ki a Magyar Hang Kompország című műsorában Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke. Szerinte a fiúk a Karmelitában pontosan érzik, hogy nagy a baj, ezért megpróbálnak majd konszolidálni.
De a Fidesz ebben nem erős, és ha ők elvégzik a munkát és megtalálják helyben a legerősebb és legalkalmasabb jelölteket, akkor 2 év múlva a választásokon akár a Tisza Párt is szerezhet kétharmadot.
Magyar Péter arról is beszélt, hogy ha ő lenne Orbán Viktor, elgondolkodna a konszolidált visszavonuláson, ez járna számára a legkisebb arcvesztéssel. Szerinte ki kellene jelölnie az utódját, egy technokrata politikust, akivel egy ideig még megmaradhatna a politikában a Fidesz egy viszonylag erős ellenzéki pártként.
Arra a kérdésre, hogy a múltkori Rónai Egon-féle balhé után bemegy-e még az ATV-be, Magyar Péter határozott nemmel felelt. Rámutatott, Németh Szilárd (az ATV tulajdonosának a fia) együtt bizniszel a NER-rel, az apja, Németh Sándor pedig a Hit Gyülekezete rendezvényein gyalázza Magyart. Elmondása szerint arra meglesznek az eszközeik, hogy bejussanak a köztévébe.
Bár korábban arról beszélt, hogy a Nolimpia kampánya miatt a Momentum “bűnben fogant”, nem érez elégtételt a párt EU-parlamentből való kiesése miatt. Magyar Péter azt is elismerte, hogy az idő a Momentumot igazolta, mert ha most kellene olimpát rendeznünk, már “rég becsődölt volna az ország”.
A beszélgetésből kiderül még:
- Brüsszelben vagy Budapesten lesz-e képviselő?
- Mit gondol a külhoni magyarok szavazati jogáról, és kiterjesztené-e a levélszavazás lehetőségét a külföldön élő magyarokra?
- Van-e esélye szerinte az előrehozott választásoknak?