Elkezdik az aláírások gyűjtését az LMP által kezdeményezett, az építészeti törvény kiemelt beruházásainak megszüntetését célzó népszavazási kezdeményezés ügyében – mondta az LMP szóvivője szombaton, online közvetített sajtótájékoztatón.
Süveg Anna emlékeztetett: a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) csütörtökön átengedte az LMP országos népszavazási kérdését, amely a magyar építészetről szóló törvény kiemelt beruházásokra vonatkozó részeinek hatályon kívül helyezését szolgálja. Kiemelte, az NVB döntésének következtében az LMP és mindenki, aki nem ért egyet a kormány “akkugyarmatosítási” törekvéseivel, elkezdi az aláírások gyűjtését.
“Nem hagyhatjuk ugyanis, hogy a kormány ezt az ámokfutást, amit az újabb és újabb akkugyár, akkualkatrész-gyárak, akkumulátorfeldolgozók, -újrahasznosító gyárak megépítése érdekében csinál, folytathassa egy ilyen törvény segítségével”
– mondta Süveg Anna. Ezzel a jogszabállyal gyakorlatilag nem kell a környezet- és természetvédelmi törvényeknek megfelelni, nem kellenek környezetvédelmi hatástanulmányok, nem kell környezetvédelmi engedély, nincs az emberek egészségét védő ellenőrzés, a munkavédelmi szabályok pedig inkább a beruházót védik, mint az ott dolgozókat – sorolta. Példaként a gödi akkugyárat említette, kifogásolva, hogy az még mindig környezetvédelmi engedély nélkül működik.
Még ezeknél is nagyobb probléma, hogy a kiemelt beruházássá nyilvánítás elveszi az emberektől azt a jogot, hogy helyi népszavazás útján dönthessenek arról, akarnak-e a lakóhelyüktől akár néhány száz méterre is együtt élni ilyen, az életkörülményeiket közvetlenül befolyásoló beruházással – hívta fel a figyelmet az LMP szóvője.
Hozzátette, hogy a kormány nem csak az “akkumulátorgyarmatosítás” érdekében használja ezt az eszközt, ezzel akarja ugyanis “keresztül verni” a Fertő-tavi nagyberuházást egy nemzeti parkban, egy Natura 2000-es területen. “Szabad utat adnak egy hatalmas természetromboló projektnek, ahelyett, hogy a megmaradt természeti értékinket megóvnák. (…) Mindent, amit a pénzemberek akarnak, kiemelt beruházássá nyilvánítanak” – hangoztatta Süveg Anna.
Felidézte, hogy a témában az újabb országos népszavazási kérdésre azért volt szükség, mert az LMP korábbi népszavazási kérdését, amely a kiemelt beruházási törvény hatályon kívül helyezését célozta az NVB “mondvacsinált érvekkel, egyértelműen politikai nyomás miatt, nevetséges indokkal” elutasította. Ezt követően az LMP fellebbezett a Kúriához, amely felülbírálta az NVB döntését, és átengedte azt. De mielőtt jogerőre emelkedett volna a Kúria döntése, a Fidesz megszüntette a kiemelt beruházásra vonatkozó törvényt, és azt egy az egyben átemelte az építészeti törvénybe – mondta a politikus.
(MTI)