Egyetlen orvosság van a migrációval szemben: nem szabad őket beengedni az országba – jelentette ki a miniszterelnök pénteken, a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
“Migráció ügyben egy nagyon széles nemzeti egységnek kellene lennie, amely azt mondja, hogy itt vannak a tapasztalatok a szemünk előtt, egyetlen orvosság van, nem szabad őket beengedni, mert az illegális migránsoknak bármilyen beengedése, az itt tartózkodásuk elfogadása oda vezet, hogy nem lehet biztonságban, nyugodtan, jólétben élni, békességben élni, majd Magyarországon se” – mondta Orbán Viktor.
Kiemelte: a migrációról szóló titkosszolgálati jelentés “felrajzol egy félelemteli horizontot” és “megerősít bennünket abban, hogy azt kell tennünk, amit eddig tettünk”. Hangsúlyozta: Magyarország volt az első ország, amely kimondta, hogy a migráció és a terrorizmus “kéz a kézben jár”, és ezt a jelentés is megerősíti.
Kifejtette: nyilvánvaló, hogy a migránsok egyre agresszívebbek, gyakrabban alkalmaznak egymással és a határőrökkel szemben is erőszakot és egyre durvább eszközökkel próbálnak átjutni a határvédelmi kerítésen, emögött a radikalizálódás mögött pedig valójában terrorszervezetek megbízottai, aktivistái állnak.
Nem magától radikalizálódik a helyzet a déli határainknál, hanem ezt kiképzett emberek “fűtik, alakítják, szervezik” – fogalmazott.
Elmondta: különbség van a migráció megítélésében azok között, akinek nincs és akiknek van gyereke. Míg az előbbiek személyes ügyként gondolnak a migrációra, azt mérlegelve, hogy ők maguk szeretnének-e olyan országban élni, ahol migránsok is vannak, addig a szülők azon gondolkodnak, hogy milyen országot hagynak a gyerekeikre és az unokáikra.
Megjegyezte: vannak olyan szülők, akiket nem érdekel, hogy eladósítják a családot, hogy “zűrzavar, kupleráj, rendetlenség” van a családban, “majd a gyerekek boldogulnak, ahogy boldogulnak”, és vannak szülők, akik “valami rendezettséget”, a jó élet esélyét szeretnék a gyerekeikre hagyni.
Nem akar gázai mini gettókat Orbán Viktor
Orbán Viktor kijelentette: ő maga is mindig erre gondol, ezért hajlíthatatlan a migráció ügyében. Kiemelte: nem az a kérdés, hogy a következő 20-30 évben belebotlik-e migránsokba Budapesten, hanem az, hogy ha egyszer beengedik a migránsokat, akkor “többet nem lehet kitenni” őket. Ez pedig azt jelenti, hogy a gyerekeink, az unokáink és még azután több nemzedék is az életét olyan világban fogja leélni, “ami nem lesz jó, ami bizonytalan lesz, ami terrorcselekményekkel, bűnözéssel, gázai mini gettókkal lesz tele” – fogalmazott, hozzátéve, hogy ez most lehet megakadályozni.
A kormányfő széles nemzeti egységet szorgalmazott a migráció ügyében, hangsúlyozva, hogy migránsokat nem szabad beengedni az országba. Azt mondta ugyanakkor, hogy a baloldal és a Jobbik is migrációpárti, és Brüsszelben mindent megszavaznak, ami a migrációt segíti elő.
“Migráció ügyben egy nagyon széles nemzeti egységnek kellene lennie, amely azt mondja, hogy itt vannak a tapasztalatok a szemünk előtt, egyetlen orvosság van, nem szabad őket beengedni, mert az illegális migránsoknak bármilyen beengedése, az itt tartózkodásuk elfogadása oda vezet, hogy nem lehet biztonságban, nyugodtan, jólétben élni, békességben élni majd Magyarországon se” – fogalmazott.
Hangsúlyozta: számos nyugat-európai, volt gyarmattartó országban ez már így van, és erre még rájött a 2015-ös migrációs hullám, amikor még több migránst engedtek be, innentől kezdve pedig “csak matematikai kérdés”, hogy a különböző civilizációkhoz tartozó emberek aránya hogyan fog megváltozni.
“És ott látják a saját országuk történetének a végét. (…) Vannak országok, amelyekről lehet azt gondolni a ma ott élőknek, hogy amikor meghalnak, az az ország már nem olyan lesz, mint amilyenben megszülettek” – mondta. Kijelentette: Brüsszelben változásra van szükség.
A kormányfő az unió migránspolitikájáról azt mondta, Magyarország egy dolgot kér, hogy ne erőszakoljanak rá olyan politikát, amely a nyugati tagállamokat tönkretette, “nem akarunk mini Gázákat Budapest kerületeiben, meg terrortámadásokat, meg bandaháborúkat”.
Orbán Viktor azt mondta, hálát kell adnia azért, hogy nem egy olyan országban kell a migrációs szabályokról gondolkodni, ahol ott él a lakosság 10-20 százalékát kitevő migrációs közösség.
Magyarországnak helyén volt az esze és a szíve, ezt a hibát nem követte el, és nem is akar ugyanabba a helyzetbe kerülni, mint a nyugati államok, ezért nem akarja, hogy ráerőszakoljanak egy olyan politikát, ami őket tönkretette – érvelt. Hozzátette, Magyarországnak van egy toleranciaajánlata, amit elmond mindig a németeknek, a franciáknak, “a brüsszelitáknak”: Magyarország nem szól bele, hogy ők hogyan csinálják, egy dolgot kér, tolerálják, hogy Magyarország másképp csinálja. “Ez a mi országunk, ez a mi dolgunk” – közölte.
Magyarország toleranciaajánlatát azonban nem fogadják el, Európában egységes migránspolitikát akarnak, amelynek olyannak kell lennie, mint Európa nyugati felében – fogalmazott.
Az egységes migránspolitikáról elmondta: ide akarják küldeni a saját migránsaikat, migránsgettók felépítésére akarják kényszeríteni az országot, valamint jogot adnának Brüsszelnek arra, hogy veszélyhelyzetre hivatkozva bármikor, bármennyi migránst ideküldhessenek.
Kiemelte: régóta harcol ez ellen, és az ország jól áll ebben a harcban, de ez kiújuló küzdelem és a következő hónapoknak ez lesz a nagy küzdelme, továbbá a jövő évi európai parlamenti választásoknak is ez lesz az egyik tétje.
Új idegenrendészeti törvény jöhet
A miniszterelnök azt mondta, ha a magyar kormány a nemzeti konzultáción megkapja a megerősítést, akkor ki tud tartani. Orbán Viktor közölte, Magyarországnak meg kell védenie a déli határait és meg kell védenie álláspontját Brüsszelben, de a jogszabályait is meg kell vizsgálnia. Idegenrendészeti szigorításra van szükség a növekvő migrációs nyomás miatt – jelentette ki.
Azt mondta, a jelenleg hatályos magyar szabályozás jól kezelte a 2015-ös migrációs válságot, a Brüsszellel vívott csatáknak jó eszköze volt, de a migrációs nyomás nő, ezért szigorítani kell a jogszabályon.
Hozzátette: új idegenrendészeti törvényt kell alkotni, amely világosan meghatározza, ki, milyen jogcímen tartózkodhat Magyarországon és e mögé egy erőteljes kikényszerítő idegenrendészeti erőt is helyez.
Orbán Viktor azt mondta, a céljuk az, hogy mindenkiről lehessen tudni, aki Magyarországon van, milyen jogcímen, mennyi ideig tartózkodhat itt, mert “egyébként ellopják tőlünk az országot”. Magyarország a magyaroké, a munkahelyek a magyarokat illetik meg, a szabályokat, hogy hogyan élnek ebben az országban, a magyaroknak kell meghatározniuk – fogalmazott, jelezve, a törvényjavaslatot még idén elfogadja a parlament.
Kijelentette: a nemzeti konzultáció célja az egység. Azt mondta: a hatalom és az állam közösségi életének lényege a közös cselekvés képessége, hogy a legfontosabb kérdésekben egységes vélemények jöjjenek létre, és a kialakult vélemények tükrében, azoknak megfelelő módon közös cselekvés történjen.
A népszavazás, a parlamenti választás, a nemzeti konzultáció mind a közös cselekvés képességét adja, illetve erősíti meg Magyarországnak – tette hozzá.
Orbán Viktor hangsúlyozta: az Európai Uniót azért hozták létre, hogy béke és jólét legyen Európában, ezzel szemben ma háború van, békétlenség, és a világ nagy gazdasági blokkjai – Kína, Ázsia, az Egyesült Államok – versenyfutásában lemaradunk. Van egy történelmi érvünk arra, hogy miért kell mindenképp változás Brüsszelben – tette hozzá.
Kósa Lajos: óriási különbség van a vendégmunkások és a migránsok között