TIEN Kuo-li; SZIJJÁRTÓ Péter; ORBÁN Viktor

Szijjártó Kínából: aki az elektromos autóipari beruházásokat támadja Magyarországon, az családok tízezreinek megélhetését teszi kockára

Ország

Magyarországnak és Európának is érdeke a magas szintű együttműködés fenntartása Kínával, enélkül nem lenne garantálható a gazdaság versenyképessége, a kötelékek elvágásának következményei pedig tragikusak lennének – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Pekingben.

A tárcavezető a kínai kollégájával, Vang Jivel folytatott megbeszélését követően arról számolt be, hogy a legfőbb téma az ukrajnai háború és annak lezárása volt. Üdvözölte, hogy Kína rendkívül aktívan fellép a béketeremtés érdekében, és megköszönte ezen erőfeszítéseket.

“A kínaiak által előterjesztett béketerv az, amely a leginkább közel áll a mi elképzelésünkhöz is. Ennek két oka van, egyrészt a békéről szól, másrészt meg létezik. Nem nagyon van sajnos más olyan béketerv, amely elismerné azt, hogy a csatatéren nincs megoldása ennek a háborúnak”

– mondta.

Majd rámutatott, hogy a rendezési javaslat nem arra játszik, hogy az idő múlásával javulhatnak a béke feltételei, hanem arra, amit a magyar kormány is vall, hogy a békének az idő előrehaladtával romlanak a lehetőségei.

“A kínai béketerv sikere Magyarország nemzeti érdekével egybeesik, Magyarországnak ugyanis számos okból az az érdeke, hogy végre béke legyen Ukrajnában, és azt látjuk, hogy bár Európában továbbra is egyfajta háborús pszichózis uralkodik, a világ döntő többsége már a háború végét várja”

– tette hozzá.

Majd érintette a “rendkívül aggasztó” izraeli helyzetet is, s hangsúlyozta, hogy ha nem sikerül elkerülni az eszkalációt, az könnyedén elvezethet az emberiség történetének egyik legszörnyűbb humanitárius katasztrófájához.

Szijjártó Péter közölte, hogy szó volt a gazdasági kérdésekről is, és úgy vélekedett, hogy “már egyáltalán nem túlzás azt mondani, hogy ha egy kínai beruházás Európába jön, az nagyon nagy valószínűséggel Magyarországra jön”.

Aláhúzta: a kínai beruházások nélkül rendkívül nehéz lett volna növekedési pályán tartani a gazdaságot, ezek nélkül hazánk nem elöl járna, hanem visszaesne a jelenlegi világgazdasági átalakulásban. Emellett arra is kitért, hogy a tavalyi 6,5 milliárd eurós beruházási rekordot idén meg fogják duplázni, és ennek is a nagy része Kínából érkezik.

Szavai szerint ebben hatalmas szerepe van annak, hogy Magyarország a keleti és a nyugati beruházások találkozási pontja lett, mégpedig főleg az európai gazdaság jövőjét meghatározó autóiparban.

Leszögezte, hogy Magyarországon mindhárom német prémium autógyártó gyártási kapacitással bír, és emellett a világ tíz legnagyobb elektromos akkumulátorgyártója közül rövidesen öt is jelen lesz.

“Hogyha ezen elektromos autóipari beruházásokat nem hoznánk Magyarországra, akkor a technológiai forradalomnak a vesztesei közé tartoznánk. Így azonban az elektromos autóipari forradalom győztesei közé tartozunk, az egyik legnagyobb győztese vagyunk ennek az átalakulásnak”

– jelentette ki.

Illetve figyelmeztetett, hogy ezáltal biztosítható a gazdasági növekedés és elkerülhető a munkahelyek tömeges elvesztése.

“Tehát aki az elektromos autóipari beruházásokat támadja Magyarországon, az igazából munkahelyek tízezreit veszélyezteti, ezáltal családok tízezreinek megélhetését teszi kockára”

– fogalmazott.

A miniszter a Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztése kapcsán hangsúlyozta, hogy ez a zászlóshajója a Kína és Közép-Európa közötti infrastrukturális együttműködésnek, amelynek nyomán hazánk is vezető pozícióra tehet szert a görögországi kikötőkbe behajózott kínai áruk Nyugat-Európába szállításában.

“Ha nem csinálnánk meg ezt a beruházást, akkor ezen árukat másfelé vinnék (.) A beruházást 2025-re be fogjuk fejezni, a szerbek is befejezik, így Budapest és Belgrád között Európa egyik legmodernebb vasúti pályája áll majd mind a személy-, mind a teherforgalom rendelkezésére” – mondta.

Végül újfent felszólalt az európai és a kínai gazdaság egyesek által kívánatosnak tartott szétválasztása ellen. Emlékeztetett, hogy az európai-orosz együttműködés szálait egyesével vágták el az elmúlt másfél évben, annak ellenére, hogy ez adta a gazdasági növekedés alapját.

“Most ez gyakorlatilag a múlté, és most Nyugat-Európából még ezen is túl akarnak menni, és nem elég, hogy kiütötték az európai gazdaságot, még le is akarják lőni, hogy véletlenül se tudja összeszedni magát valamikor”

– hangoztatta.

Majd aláhúzta, hogy kínai együttműködés nélkül nincs versenyképes európai gazdaság, a szétválasztás tragikus lenne és ellentétes lenne a magyar érdekekkel.

“Magyarország minden olyan észszerűtlen javaslatot el fog utasítani, akadályozni fog, amely a kínai-európai gazdasági együttműködést korlátozná vagy éppen megszüntetné, tehát nem fogjuk támogatni a kínai elektromos autóiparra kivetendő esetleges vámokat vagy más jellegű akadályozó tényezőket, és ellenállunk annak a nyugat-európai nyomásnak, hogy csökkentsük a gazdasági együttműködésünket Kínával”

– tudatta.

“Egész egyszerűen azért állunk ennek ellen, mert ha csökkentenénk a gazdasági együttműködésünket, akkor kevesebb munkahelyet tudnánk teremteni, és a gazdaság növekedési ütemét nem tudnánk ilyen mértékben garantálni” – fűzte hozzá.