Stratégiai megállapodást kötött az FTC és a Nemzeti Színház

Stratégiai megállapodást kötött a Fradi a Nemzeti Színházzal, Bodrogi Gyula is szerepet kapott

Ország

Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Ferencvárosi Torna Club (FTC) és a Nemzeti Színház: ennek első lépéseként Bodrogi Gyula, a Nemzet Színésze, a Nemzeti Színház művésze végzi majd el a kezdőrúgást július 19-én a Groupama Arénában, a feröeri KÍ Klaksvík elleni labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtezőn.

Ezt Kubatov Gábor, az FTC elnöke jelentette be a klub és a színház csütörtöki közös sajtótájékoztatóján. A sportvezető kiemelte: a sport a kultúra része, és mindkettő olyan értékekkel bír, amelyek minden időben meghatározóak a társadalom számára. A színház és a labdarúgó-mérkőzés is közösségi élményt nyújt a nézőknek, erőt és büszkeséget ad nekik, valamint a nemzeti identitást is formálja – fűzte hozzá a zöld-fehér egyesület első embere. Elmondta, az ország jövője szempontjából kiemelten fontosnak tartják, hogy az értékek megőrzése mind a színház világában, mind a sportban egyre hangsúlyosabban legyen jelen. Ez az együttműködés fontos lépés, hogy megvalósítsuk közös céljainkat – jelentette ki Kubatov Gábor.

Stratégiai megállapodást kötött az FTC és a Nemzeti Színház
Kubatov Gábor, a Ferencvárosi Torna Club (FTC) elnöke (j) névre szóló Fradi-mezzel ajándékozza meg Bodrogi Gyulát, a Nemzet Színészét, a Nemzeti Színház művészét az FTC és a Nemzeti Színház közötti stratégiai megállapodás bejelentése alkalmából tartott sajtótájékoztatón a budapesti Groupama Arénában 2023. július 6-án. A megállapodás első lépéseként Bodrogi Gyula végzi majd el a kezdőrúgást július 19-én a Groupama Arénában, a feröeri KÍ Klaksvík elleni labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtezőn. MTI/Bruzák Noémi

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház Nonprofit Zrt. vezérigazgatója azt hangsúlyozta, hogy a művészet és a sport is ünnepi alkalmakat teremt az emberek életében. Hozzátette: a színház hősöket ábrázol, a focipályán pedig olyan hősök születnek, akikkel szintén lehet azonosulni. A teátrum vezetője, aki kárpátaljai magyarként annak idején néhány hónapot a Dinamo Kijev akadémiáján is eltöltött, emlékeztetett rá: az Egri csillagokban Dobó kapitány harcra hívja, buzdítja katonáit és hasonlót él meg a néző, amikor a mérkőzések előtt látja a Fradi játékosait összekapaszkodni.

Vidnyánszky szerint mindkét világ arról szól, hogy büszkévé tegye az embert arra, hogy magyar. A Nemzeti Színház és a Fradi is segít abban, hogy minél több jó kedélyt sugárzó embert láthassunk, és érezzük az összetartozásunkat, sorsközösségünket – fogalmazott.

Stratégiai megállapodást kötött az FTC és a Nemzeti Színház
Bodrogi Gyula, a Nemzet Színésze, a Nemzeti Színház művésze (b) beszél a Ferencvárosi Torna Club (FTC) és a Nemzeti Színház közötti stratégiai megállapodás bejelentése alkalmából tartott sajtótájékoztatón, mellette Kubatov Gábor, az FTC elnöke a budapesti Groupama Arénában 2023. július 6-án. A megállapodás első lépéseként Bodrogi Gyula végzi majd el a kezdőrúgást július 19-én a Groupama Arénában, a feröeri KÍ Klaksvík elleni labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtezőn. MTI/Bruzák Noémi

A BL-selejtező kezdőrúgására készülő Bodrogi Gyula bevallotta: 12 éves kora óta, vagyis 77 éve a Fradi és a magyar válogatott nagy szurkolója. Annak idején a Teleki téren együtt focizott Kocsis Sándorral, aki később a példaképe lett, ő maga pedig a MATEOSZ játékosaként együtt edzhetett Grosics Gyulával, az Aranycsapat kapusával. Mint elmondta, nagyon büszke arra, hogy kezdőrúgó lehet a BL-találkozón és már nagyon készül az eseményre.

Mint elhangzott, a megállapodás alapján a Nemzeti Színház a többi között kulturális programokkal működik közre az FTC rendezvényein, így például augusztus végén, a klub népligeti bázisán megrendezendő családi napon. A teátrum a ferencvárosi szurkolóknak és az egyesület játékosainak is betekintést nyújt a színház kulisszái mögé és elősegíti elköteleződésüket a színházi kultúra iránt. Az FTC a hazai mérkőzések tematikus napjain lehetőséget biztosít a teátrumnak az előadásai népszerűsítésére.

A megállapodás aláírása után a klub névre szóló Fradi-mezzel ajándékozta meg Vidnyánszky Attilát, Bodrogi Gyulát, valamint Rátóti Zoltánt, a Nemzeti Színház Nonprofit Zrt. stratégiai igazgatóját.

(MTI)