Kormányinfó Varga Mihály és Gulyás Gergely

Varga Mihály úgy tudja, a 2024-es költségvetés “védelmi költségvetés” lesz

Ország

Ma 15 órától Kormányinfót tart Varga Mihály pénzügyminiszter, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.

Hirdessen nálunk! Megéri!

Védelmi költségvetésnek nevezte a 2024-es büdzsét a pénzügyminiszter csütörtökön a Kormányinfón, hangsúlyozva, hogy háborús időkben védelmi költségvetésre van szükség, amely megvédi az ország biztonságát, a családokat, a munkahelyeket, a nyugdíjakat és a rezsicsökkentést.

Varga Mihály közölte, az ingatag világgazdasági környezet, az elhibázott brüsszeli szankciós politika, valamint az elhúzódó háború hatásai Magyarországot is érintik.

“Az elért eredményeinket nem hagyjuk veszni. Ezért ilyen bizonytalan időszakban is olyan költségvetésre van szükség, amely garantálja az ország fizikai és gazdasági biztonságát”

– fogalmazott. Varga Mihály azt mondta, megvédik a családokat, a nyugdíjakat, a munkahelyeket és fenntartják az Európában egyedülálló rezsivédelmi rendszert.

A miniszter kiemelte, hogy jövőre több forrás jut a védelmi kiadásokra, a családtámogatási rendszer átalakítása mellett is megmaradnak a családi adókedvezmények és biztosítják a rezsivédelmi alap forrásait is.

Hangsúlyozta, hogy

kiemelten kezelik a magyar családok, a gyermekvállalás, és a gyermeknevelés támogatását, biztosítják Európa legkedvezőbb jövedelemadóját, emellett a családi adórendszer adókedvezményei is megmaradnak, közöttük a legalább 4 gyermeket nevelő és a 30 év alatt gyermeket vállaló nők szja-mentessége, valamint a 25 év alattiak szja-mentessége.

Hozzátette, hogy a 13. havi nyugdíj továbbra is megmarad, ahogy megtartják az inflációkövető nyugdíjemelést is.

A tárcavezető összegzése szerint a cél, hogy az ország 2024-ben is védelmet tudjon biztosítani a legfontosabb társadalmi csoportok számára, meg tudják védeni a családokat, a nyugdíjasokat, a munkahelyeket, és meg tudják tartani a rezsivédelmi alap kedvezményeit.

A büdzsé főbb számairól közölte, 4 százalékos gazdasági növekedéssel számolnak, az államháztartás hiánya a GDP 2,9 százaléka lehet, az államadósság mértéke pedig 66,7 százalékára csökkenhet, az infláció éves szinten várhatóan 6 százalék lesz 2024-ben.

Varga Mihály közölte: a jövő évi költségvetésről szóló előterjesztést átadták a Költségvetési Tanácsnak, a tervezetet jövő kedden nyújtja be az Országgyűlésnek.

Hangsúlyozta, hogy az ország fizikai biztonságának megőrzése mindennél fontosabb, ezt a célt szolgálja a honvédelmi alap megerősítése, 1300 milliárd forint fölött lesz a honvédelmi alap tervezett kiadása. Nemcsak a háború, hanem a határokat fenyegető migráció miatt is szükséges a biztonság további megerősítése – mondta. A határok védelmében Magyarország eddig is csak magára számíthatott, a kormány legfontosabb célja, hogy az ország kimaradjon a háborúból – erősítette meg.

Ismertette, hogy a 2013-óta bevezetett rezsivédelmi intézkedések fenntartása megmarad, biztosítják a rezsivédelmi alap működését, ennek fedezete az extraprofitadókból származik. Továbbra is elvárják, hogy azok a szektorok járuljanak hozzá az ország védelméhez, amelyek a háborús helyzetben extraprofitra tesznek szert – mondta. Ugyanakkor hozzátette: lehetőséget látnak arra, hogy ezek a terhek idővel csökkenjenek, ezért jövőre megkezdik a pluszterhek kivezetését.

A miniszter közölte: a kormányzati intézkedéseknek, és a járvány utáni gazdasági visszarendeződésnek köszönhetően a gazdaság 2022-ben is jól teljesített. A kormány célja a visszaesés elkerülése, hogy a növekedés idén is folytatódjon. Ennek mértékét a háború és annak gazdasági hatásai negatívan befolyásolják, emiatt 2023-ban 1,5 százalékos, 2024-ben már 4 százalék körüli GDP-növekedés lehet.

Közölte, hogy 2010-óta egyensúlyban van a költségvetés, az államadósság csökkenését a járvány és a háború lassította. A költségvetés konszolidációját folytatni fogják, 2024-ben 2,9 százalék lesz az államháztartás hiánya.

“Megvédjük a rezsicsökkentést”

A rezsicsökkentés megszüntetésére az Európai Bizottság nem tehet javaslatot, ilyen joga nincsen, és Magyarország továbbra is meg fogja őrizni a rezsicsökkentés vívmányait – jelentette ki Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón.

A tárcavezető arra reagált, hogy szerdán megjelentek az Európai Bizottság országspecifikus ajánlásai.

Közölte: Magyarország fontosnak tartja azt a célt – ez az előterjesztett költségvetés-tervezetéből is kiderül –, hogy a költségvetési hiányt mérsékelni tudja. Magyarország egyedülálló ország, ahol az előző három választási évben a kormány képes volt a hiány csökkentésére, “tehát nem lehet azzal vádolni bennünket, hogy ezt ne tartottuk volna mindig szem előtt, még nehéz, válságos időkben is” – fogalmazott.

Kiemelte: ennek ellenére nem mindegy, hogy miként érik el ezt a célt, és ebből a szempontból az Európai Bizottság javaslatát elutasítják.

A rezsicsökkentés vívmányait az ismert szabályok között megőrzik

– hangsúlyozta.

A miniszter elmondta: hiába szerepel az ajánlásban, hogy 2023 végére Magyarország szüntesse meg a hatályban lévő energiatámogatási intézkedéseket, Magyarország a hiányt csökkenteni fogja, de erre képes anélkül, hogy elfogadja az Európai Bizottság tanácsát.

A miniszter kitért rá: ami Johannes Hahn költségvetési biztos nyilatkozatát illeti, a biztos a kondicionalitási eljárásról beszélt.

Közölte: ez azonban a Magyarországnak járó költségvetési pénzeket csak nagyon kis részben érinti, hiszen most tárgyalnak a bizottsággal a költségvetés és a helyreállítási alap ügyében.

A helyreállítási alapot az Európai Unió Tanácsa a tavalyi decemberben elfogadta, a költségvetésnél pedig az egyetlen olyan felfüggesztő feltétel, amely a Magyarországnak járó pénzek megnyitásának feltétele volt, teljesült, hiszen az igazságszolgáltatással kapcsolatos módosításokban megegyeztek

– mutatott rá. Hozzátette: ezeket az Országgyűlés elfogadta, “ennek megfelelően már számlákat is tudunk júniusban, majd legkésőbb július legelején Brüsszelbe küldeni”.

Hangsúlyozta: tehát külön kell választani a kondicionalitási eljárást, amely három európai uniós program egy részének a felfüggesztését jelenti, és külön kell választani a költségvetés, illetve a helyreállítási alap kérdését.

Azt mondta: a költségvetési biztos nyilatkozata kizárólag a kondicionalitási eljárásra vonatkozott, amelyet Magyarország szeretne minél előbb lezárni. Ha nem szabna újabb és újabb feltételeket az Európai Bizottság, akkor már régen lezárhatta volna ezt az eljárást, “de mintha a cél több esetben éppen az lett volna, hogy az eljárás még ne záruljon le” – vélekedett.

Kijelentette: konstruktív módon állnak a tárgyalásokhoz és bíznak benne, hogy ezen a területen is a lehető leggyorsabban eredményt tudnak elérni.

Arra a felvetésre, hogy az Európai Parlamentnek (EP) van-e lehetősége megakadályozni, hogy jövőre Magyarország legyen az unió soros elnöke, Gulyás Gergely azt mondta, nincs erre lehetősége az EP-nek, a határozattervezet része annak “a magyargyűlölettől fűtött propagandának”, amelyet a parlamenttől rendszeresen tapasztalnak. Hiába uniós szerv az EP, pontosan annyi köze van ahhoz, hogyan alakul az elnökség, mint az azeri parlamentnek – fogalmazott.

Varga Mihály pénzügyminiszter a jövő évi költésgvetésre vonatkozó kérdésekre válaszolva úgy nyilatkozott,

“tavaszi, nyári tervezésben gondolkodunk”, mert így fél évük van a családoknak, a vállalkozásoknak a felkészülésre.

Nem hiszen, hogy ha ezt a költségvetési tervezést szeptemberben, októberben végeznénk el, akkor sokkal pontosabb adataink lennének ’24-re vonatkozóan – jelentette ki.

Közölte azt is: a jövő évi költségvetést 385 forintos euróárfolyammal tervezték.

Arra a kérdésre, hogy a jegybanki kamatcsökkentés hogyan befolyásolja majd a jövő évi kamatkiadásokat, azt válaszolta: a kormány azzal számol, hogy jövőre már jelentősen csökkennek a kamatok, ami segíteni fogja a lakossági és a vállalati hitelezést, és a gazdaság növekedését is. Hozzátette: lassabban, de csökkenhetnek majd a jövőre a költségvetés kamatterhei is, hiszen itt több évre hitelez mind a befektetői oldal, mind a hazai intézményi vagy lakossági piac.

A kormány nem tervezte be a költségvetésbe a jegybank idén várható veszteségének arányos megtérítését – közölte a miniszter, aki ugyanakkor jelezte, hogy a Költségvetési Tanács véleményét elolvasva levéllel fordult a testülethez, kérve, hogy pontosítsák ez erre vonatkozó a megjegyzésüket. Hozzátette: mivel a tanácsnak tagja a jegybank elnöke, így könnyen és gyorsan meg tudják válaszolni, hogy milyen nagyságrenddel kell számolnia a kormánynak.

A kormány a költségvetéssel együtt benyújtja majd az adótörvények módosítását is, amelyben tájékoztatnak arról, hogy melyik adó milyen módon változik 2024-ben – közölte. Hangsúlyozta: ez a kormány az adócsökkentés kormánya.

Az idei évre várható GDP-növekedésről a pénzügyminiszter azt mondta, a magyar kormány célja, hogy elkerülje a gazdaság a recessziót. Abból indulnak ki, hogy a magyar gazdaság fundamentumai erősek és ez okot ad arra, hogy a kormány ragaszkodjon a tervezett növekedési számhoz

– mondta.

Az inflációról azt mondta, annak letörésében a kormány legfontosabb szövetségese a Magyar Nemzeti Bank, amelynek jóval több eszköze van ehhez, mint a kormánynak. “Ezért vagyunk optimisták és mondjuk azt, ha ketten is nekifeszülünk, akkor év végére az infláció jelentősen csökkenhet” – fogalmazott.

A pénzügyminiszter azt mondta, ahogy ígérték, 2024-től megkezdik az extraprofitadó kivezetését a legfontosabb, a banki, az energiaszektorban, a gyógyszergyártók esetében.

Jövőre növekedni fog az egészségügyi rendszer a támogatása, a pontos összegről a jövő hét keddi sajtótájékoztatón számolnak be – ismertette.

Nagyon várják már az EU-s pénzeket

Varga Mihály pénzügyminiszter az Erasmus- és a Horizont-programokkal összefüggő kérdésre azt mondta: a kormány 2024-ben is úgy tervez, hogy minden terület több forrással gazdálkodhasson, mint idén. Hozzátette: az oktatásra 3400 milliárd forint feletti összeget költenek jövőre, ebből csak a bérekre 1200 milliárd forintot, amely 126 milliárd forinttal haladja meg az ideit.

Közölte, azzal számolnak, hogy megérkeznek az uniós források, ellenkező esetben az Erasmus- és a Horizont-programokat a magyar költségvetés finanszírozni tudja, van erre elég tartaléka.

Varga Mihály kiemelte: Magyarország teljesíti a feltételeket, és joggal számíthat arra, hogy a neki jogosan járó támogatásokat az Európai Unió biztosítja.

A pedagógusbéremelésről Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter emlékeztetett arra, a kormány azt vállalta, ha az EU odaadja a Magyarországnak járó forrásokat, akkor két év alatt ezen bérek elérik a diplomás átlagbér 80 százalékát. Ha az EU-tól nem kap pénzt Magyarország, akkor azt tudják vállalni, hogy jövőre az infláció felett, és évről évre legalább 10 százalékkal emelik a pedagógusbéreket – ismertette. Hozzátette: plusz vállalásuk is van, a leginkább leszakadt térségekben dolgozó pedagógusoknak többletbéremelést biztosítanának, a költségvetés ennek a forrásait tartalmazza.

Közölte, jó lenne, ha a baloldali európai parlamenti képviselők, akik Brüsszelből hatmilliós havi fizetést kapnak, nem tennének meg mindent azért, hogy a magyar pedagógusok ne kereshessenek bruttó nyolcszázezer forintot.

Varga Mihály az euró bevezetésével kapcsolatos kérdésre azt közölte, a feltételek teljesítésén dolgozik a kormány, de nincs céldátum, a fontos az, hogy a magyar gazdaság legyen olyan stabil, erős állapotban, hogy finanszírozhatók legyenek a legfontosabb jóléti célok, programok.

Ha ennek egy járulékos hatása lehet majd az euró bevezetése, az persze egy más kérdés, de egyelőre nincs ilyen szándéka a kormánynak – fogalmazott.

Varga Mihály úgy nyilatkozott, idén “kisebb esélyt” lát arra, hogy nyugdíjprémiumot fizessenek, de ha jövőre a gazdasági növekedés meghaladja a 3,5 százalékot, kifizetik az összeget. Felidézte: az Orbán-kormány az első, amely nyugdíjprémiumot fizet.

A nyugdíjasokkal 2010 óta áll az a szövetségünk, hogy nyugdíjak nem veszíthetnek az értékükből – emlékeztetett. “Amit vállaltunk, azt erre az évre vonatkozóan is tartani fogjuk” – mondta Varga Mihály, jelezve, a KSH legfrissebb inflációs adatainak ismeretében lehet majd nyilatkozni a nyugdíjkorrekció mértékéről.

Az inflációt kell leszorítani ahhoz, hogy az árstopok érdemi kivezetéséről beszéljünk – hangsúlyozta a pénzügyminiszter, és jelezte, folyamatosan monitorozzák a helyzetet.

A kormány azon dolgozik a jegybankkal közösen, hogy az inflációt az év végére egyszámjegyűre csökkentsük; ennek függvényében lehet majd – az árstopok időszakos felülvizsgálatakor – arról dönteni, hogy fent kell-e tartani ezt a rendszert – jelentette ki Varga Mihály.

A pénzügyminiszter elmondta: a hiány nagy része mindig az év első felében alakul ki, és most egyszeri tételek is növelték, például a Vodafone megvásárlása, valamint a 13. havi nyugdíj.

A Barátság-kőolajvezeték tranzitdíjának emelkedésére vonatkozó kérdésre pedig azt válaszolta, érthető, ha a szállítók továbbhárítják az emelkedő költségeiket.

A kormány azon van, hogy a debreceni akkumulátorgyár esetében csak a legszükségesebb fejlesztéseket valósítsa meg állami forrásokból, de jelenleg még egyeztetés alatt van, hogy mi az, amit magánforrásból kíván a beruházó megvalósítani és mi az, amihez állami forrás kell – közölte, megjegyezve, hogy a direkt támogatások vagy a munkahelyteremtő támogatások összegét uniós szabályok korlátozzák.

A debreceni oltóanyaggyár kivitelezésében “a háborús helyzet és az elhibázott brüsszeli szankciók miatt némi csúszás van”, de halad a beruházás

– mondta Varga Mihály. Gulyás Gergely hozzátette: kérdés, hogy pandémia elmúltával milyen oltóanyagot kell gyártani, mert koronavírus ellenit már biztosan nem érdemes. Ebben van egy szakmai egyeztetés, amely az egészségügyi államtitkársághoz tartozik – tette hozzá.

A főváros 24 milliárd forintos, a BKK működtetésére fordítandó hitelfelvételéről Varga Mihály azt mondta, értetlenül állnak előtte. A fővárosnak soha nem volt ennyi adóbevétele, mint idén, sőt jövőre ez csak nőni fog, mert a gazdaság növekedésével emelkedni fog az iparűzésiadó-bevétel is – mondta. Azt firtatta, a leggazdagabb önkormányzat hogyan tud Karácsony Gergely és Gyurcsány Ferenc vezetésével ilyen helyzetbe kerülni.

A Fidesz-frakció lehet, hogy még a tavaszi ülésszakban be fogja nyújtani a kampányfinanszírozással kapcsolatos törvénymódosító javaslatát – közölte Gulyás Gergely, aki szerint a cél az, hogy “külföldről ne lehessen a választásokat befolyásolni”.

Az előző országgyűlési választási kampányban a magyar baloldal mintegy négymilliárd forintot kapott az Egyesült Államokból kormányváltásra, ez olyan durva sérelme az állami szuverenitásnak, ami nem engedhető meg a helyhatósági választásoknál sem – fogalmazott.

Az embercsempészettel kapcsolatban Gulyás Gergely emlékeztetett: ha egy embercsempész három napon belül nem hagyja el az országot, újra börtönbe kerül. Magyarország eddig több mint 650 milliárd forintot fordított határvédelemre, amivel az EU külső határát is védi, de a brüsszeli hozzájárulás ezen összeg 1 százalékát sem érte el – mondta. Hozzátette: más tagállamok lényegesen nagyobb támogatást kaptak.

Megjegyezte: egy embercsempész ellátása mintegy ötmillió forint évente, ezért senkinek nincs erkölcsi alapja Brüsszelből, hogy kritizálja Magyarországot.