Magyarország egyedüliként nem csatlakozik ahhoz az EU svéd elnöksége által jegyzett közleményhez, amely egy friss EBESZ-jelentés nyomán elítéli az emberi jogi helyzetet Belaruszban – írja a Szabad Európa.
A Hervé Ascensio által írt és az EBESZ állandó tanácsában csütörtökön bemutatott jelentés a 2020 óta kialakult helyzetet vizsgálta – ebben az évben a belarusz diktátor, Aljakszandr Lukasenka csalással választást nyert, az emiatt induló tüntetéssorozatra pedig erőszak volt a rezsim válasza. A jelentés arra a következtetésre jutott, hogy a minszki rezsim durván megsérti az emberi jogokat és adós az EBESZ keretében tett kötelezettségvállalásainak teljesítésével. A svéd soros elnökség által az EU26-ok nevében kiadott nyilatkozat például így fogalmaz:
Az EBESZ-jelentéstevő következtetései rendszerszintű és államilag vezérelt erőszakra derítenek fényt, és összhangban vannak a belarusz emberi jogi helyzetre vonatkozó kritikus véleményünkkel.
80 százalékkal “győzött” Orbán barátja Fehéroroszországban, az ellenzéki jelölt Litvániába menekült
Nem ez volt az első és vélhetően nem is az utolsó olyan eset, amikor a magyar diplomácia elhatárolódik másik 26 uniós partnerétől, effektíve megakadályozva ezzel, hogy az EU27-ek nevében közös álláspont szülessen.
Egyelőre nem tudni, hogy a magyar kormány miért maradt ki egy újabb uniós külpolitikai nyilatkozatból, amely egy, az EBESZ által felkért jogászprofesszor jelentésének megállapításaira reagált. Egyes megfigyelők szerint ez azért is furcsa, mert a magyar kormánynak múlt héten nem volt problémája egy közös EU-nyilatkozat elfogadásával, amely az ukrajnai gyermekek elrablását „emberiség elleni bűnöknek” minősítette.