33 éve vagyok szereplője a politikai vitáknak, és örülök annak, hogy ezeknek a vitáknak végre nem lesz büntetőjogi következményük. A Büntető Törvénykönyv módosításánál, mint előterjesztőként szóltam hozzá a vitához – fejezte ki örömét Facebook-oldalán Kósa Lajos debreceni fideszes országgyűlési képviselő.
Mint írja, polgári peres eljárás rendben van, sérelemdíj, helyreigazítás szabadon kezdeményezhető, de a rágalmazás a politikai vitákban, főleg olyankor, amikor politikus fenyeget újságírót magánvádas büntetőeljárásban, az ne legyen!
Kósa Lajos úgy véli, ebben a bal- és a jobboldali sajtóorgánumok is egyetértenek velük.
“Jó reggelt kívánunk Manfred Webernek is!”
Egy másik bejegyzésében Kósa Lajos arra emlékeztet, hogy idén eddig több mint 40 ezer határátlépési kísérlet során intézkedtek, és már 319 embercsempészt fogtak el a magyar határőrök.
Nekünk Magyarország és a magyarok biztonsága a legfontosabb. Továbbra is megvédjük határainkat, és fellépünk az egész Európa számára óriási veszélyt jelentő illegális migráció ellen
– fogalmazott.
Kósa szerint Magyarország mindenkinek segít, aki valóban háború elől menekül, “de elfogadhatatlannak tartjuk azt, ha tömegesen engedik be az Európai Unió területére az illegális migránsokat, majd kvótaszerűen kívánják őket szétosztani”.
Európában egyre többen veszik észre, hogy a magyar álláspont a helyes, jó reggelt kívánunk Manfred Webernek is!
– szúrt oda Kósa Lajos a Fideszt néhány éve nemkívánatosnak nyilvánító Európai Néppárt európai parlamenti képviselőcsoportja vezetőjének.