Ahogy arról az előfizetők már tavaly október vagy november végén értesülhettek a fogyasztói árindex változása miatt automatikus inflációkövető díjkorrekciót alkalmaz a nemrégiben tekervényes úton állami kézbe került Vodafone januártól. Ez a gyakorlatban 9,39 százalékos emelést jelent. A változás nemcsak a lakossági, hanem a flottás és kisvállalati ügyfeleket is érinti. A változás a mobil, internet és tv-s csomagok árát is érinti. Nem a piros színű szolgáltató az egyedüli, aki meglépi az áremelést. A 24.hu megírta, hogy a Telekom, a Yettel és a Digi inflációkövető korrekcióra készül.
A Telekom 2022. szeptember 1-én módosította az általános szerződési feltételeket (ASZF), melyben már szerepel egy árkorrekcióról információ és a hűség szerződésben lévő ügyfeleik számára 45 napos felmondási lehetőség nyílt meg. Náluk a KSH 2022-es éves átlagos fogyasztói árindexét tartalmazó hivatalos közleménye után 90 napon belül kerül sor. Az előfizetőiket időben tájékoztatják.
A Yettel azt közölte, hogy a KSH (Központi Statisztikai Hivatal) korábban említett közleménye után 60 napon belül emelnek árakat.
A Digi májustól emel
A Digi kiemelte, hogy 2016-óta nem változtatott árain. Ők is 2022. novemberében jelentették be az automatikus inflációkövető indexálást. A díjmódosulás a január 1-jén hatályba lépett ÁSZF tartalmazza. A díjmódosulás náluk májusban lép életbe.
Ezért most emelik az árakat a távközlési szolgáltatók
A lap megkérdezett egy távközlési szakértőt is, hogy miért miért most emelnek árat a távközlési szolgáltatók.
A szakember elmondta, hogy hogy 2018-ban életbe lépett az egységes EU-s hírközlési kódex irányelve, amely megteremtette annak lehetőségét is, hogy a távközlési szolgáltató egyoldalúan, de indoklással módosíthassa az ASZF-ez, azzal, hogy a határozott idejű szerződéseknél is biztosítja a felmondás lehetőséget az ügyfeleknek. Egyoldalú módosításra korábban nemigen volt a szektornak lehetősége.
A szakértő arról is beszélt, hogy Covid alatt ez a szolgáltatói szektor a távmunka és távoktatás elterjedése miatt megnövekedett terhekkel nézett szembe.
Az energiaárak jelentős emelkedése, beszállítói, beruházási költségek növekedése miatt nehezebb lett a megnövekedett költségek kigazdálkodása is. Ezért alkalmazzák a szolgáltatók a díjkorrekciót, a hatósággal egyeztetve. Arról is szó esett, hogy ez a díjkorrekció nem fedezi költségeik növekedését, de valamennyire megoszlik a teher szolgáltatók és ügyfeleik között.
További részetek a 24.hu cikkében.
660 milliárdért lett magyar kézben a Vodafone – aláírták a megállapodást