Mint arról mi is beszámoltunk, Orbán Viktor és neje – ha már meglátogatták XVI. Benedek korábbi pápa ravatalát – egzotikus falatokkal tömte meg bendőjét Rómában.
A La Bussola nevű étteremben elfogyasztott menü katalán módra elkészített homárból, polipsalátából, articsókás moscardiniből (ez szintén egy polipfaj) és halpástétomból állt. Orbán Viktor feleségét az étterem tulajdonosai egy csokor virággal köszöntötték.
A Blikk csütörtöki számában azt írta: az ebédet, amelyet Orbán és felesége, Lévai Anikó az olasz tengerparton fogyasztott el kedden, a római magyar nagykövetség fizette. A lap szerint a magyar nagykövetség foglalta le nekik egy nappal korábban az asztalt, és a számlát is a diplomáciai képviselet rendezte. Az étterem vezetője szerint népesebb társaságban érkeztek, és az volt a kívánságuk, hogy egy jót szeretnének enni.
Jó hangulatban érkeztek, egy népesebb társasággal, úgy tízen lehettek. Valószínűleg biztonsági személyzet és diplomaták. Annyi volt csak a kívánságuk, hogy szeretnének egy jót enni – mondta a lapnak Dario Paradisi, akinek éttermében nemcsak politikusok, diplomaták hanem olyan sztárok is megfordulnak, mint Francesco Totti, az AS Roma korábbi világbajnok focistája vagy a világ legjobb edzői közé sorolt Antonio Conte
– olvasható a cikkben.
A Miniszterelnökség cáfol
A Telex megkereste Orbán Viktor sajtófőnökét, Havasi Bertalant, aki máshogy tudja a részleteket.
“Azt javaslom, hogy ne üljünk fel a bulvármédiás álhíreknek. Orbán Viktor a magánprogramjain, beleértve természetesen az étkezéseket is, mindig minden számlát ő maga rendez”
– írta Havasi Bertalan válaszában.
Azt persze nem részletezte, hogy a saját pénzéből, vagy valaki máséból állta-e a cechet a miniszterelnök.