Vesztegetés gyanújával nyomoznak a győri egyetemi kórház egyik főorvosa ellen – közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken a police.hu oldalon.
Azt írták, hogy a Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház egyik főorvosa az elmúlt időszakban több betegétől hálapénzt fogadott el. A nyomozók gyanúsítottként kihallgatták, őrizetbe vették, majd ezt követően a Győri Járásbíróság elrendelte a bűnügyi felügyeletét.
Orbán az orvosok béremelésétől remélte a hálapénz “kivezetését”
Orbán Viktor 2020 októberében jelentette be, hogy a kamara által előterjesztett, soha korábban nem látott méretű béremelést tartalmazó bértáblát, javaslatot a kormány elfogadta, az erről szóló törvényjavaslatot hétfőn benyújtják az Országgyűlés elé. Megállapodtak továbbá arról, hogy
ezzel párhuzamosan a hálapénzt is kivezetik a magyar ellátórendszerből.
Hálapénzes ügyek azóta is rendszeresen napvilágra kerülnek, és minden bizonnyal ez csak a jéghegy csúcsa:
Lecsaptak a rendőrök egy debreceni orvosra, aki hálapénzt fogadott el
Bilincsben vittek el a rendőrök két főorvosnőt, mert hálapénzt fogadtak el – videó
Nem lehet fogadott orvossal szülni a debreceni Szülészeti Klinikán a hálapénz miatt
Ennyi a hálapénz a debreceni szülészeten – a legtöbben adnak valamennyit