Novák Katalin Mel Gibsonnal fotózkodott

Ország

Novák Katalin az ENSZ Közgyűlésre utazott az Egyesült Államokba, ahol már az amerikai elnökkel Joe Bidennel és felesésgével, Jill Bidennel is találkozott. Ma Mel Gibson akadt a horgára – derül ki közösségi bejegyzéséből.

Novák Katalin hivatalos programjának eddig többek között része volt egy találkozó az amerikai határvadászokkal, amikor az amerikai-mexikói határhoz ment, ahol a védekezésben résztvevők elmondták, hogy folyamatosan növekvő migrációs nyomással szembesülnek. A határát pedig minden országnak meg kell tudnia védeni.

Korábban felszólalt az ENSZ Közgyűlésének 77. ülésszakán, ahol a mielőbbi béke fontosságáról beszélt a világ állam- és kormányfői előtt. Egy külön tanácskozáson is részt vett, ahol a női állam- és kormányfők külön ültek össze. Elmondta: Magyarországon arra törekszünk, hogy a nőknek ne kelljen választaniuk az anyaság és a hivatás között, ahogy azt is, hogy a nőknek és a férfiaknak támogatniuk kell egymást.

Fotó: Novák Katalin

Novák Katalin a magyar családpolitikai sikerekkel példálózott New Yorkban