Orbán Viktor szombati, tusványosi beszédében azt mondta, szemfényvesztés, a fogalmak szándékos összekeverése az “internacionalista baloldalnak” azt az állítása, hogy Európában eleve kevert fajú népek élnek. Az európai és Európán kívülről érkező népek kevert fajú világát nem lehet párhuzamba állítani azzal a helyzettel, amikor Európán belül élő népek keverednek össze egymással – mutatott rá.
“Például a Kárpát-medencében mi nem vagyunk kevert fajúak, hanem egész egyszerűen a saját európai otthonában élő népeknek vagyunk a keveréke”
– fogalmazott. Hozzátette: a magyarok nem akarnak “kevertfajúvá” válni, de a következő generációkat már arra kell felkészíteni, hogy a folyamatosan Európa felé mozgó iszlám civilizáció terjeszkedését már nemcsak déli, hanem a nyugati határon kell megállítani, megoldva a Nyugatról menekülő keresztények befogadását is.
A magyarságot fenyegető harmadik kihívásként a “gendert” nevezte meg a kormányfő. Felidézte: ebben a kérdésben is bíróság elé állították Magyarországot, de sikerült leválasztani erről a kérdésről az európai uniós pénzekről szóló vitákat. Magyarország ebben az ügyben is toleranciaajánlatot tett: “mi nem akarjuk megmondani, hogy hogy éljenek, csak azt kérjük, fogadják el, hogy nálunk az apa férfi, az anya nő, a gyerekeinket pedig hagyják békén és ezt fogadtassák el Soros Györggyel is” – fogalmazott a kormányfő.
A jobb és baloldal történelmi csatájának nevezte a “demográfiát, migrációt és gendert”, ugyanis szerinte ezeken a kérdéseken fordul meg a jövő. Úgy vélte, a védekezéshez fontos a szövetségesek keresése, a “posztnyugatiak” nem véletlenül tesznek meg mindent a V4-ek egységének megbontására.
Úgy értékelte, a háború megrázta a visegrádi négyek együttműködésének tengelyt adó lengyel-magyar együttműködést annak ellenére, hogy stratégiai érdekeik egybeesnek: a lengyelek is azt akarják, hogy az oroszok ne jöjjenek közelebb, azt akarják, hogy Ukrajna szuverenitása megmaradjon és ott demokrácia legyen. Míg azonban a magyarok ki szeretnének maradni két a szláv nép háborújából, a lengyelek viszont úgy érzik, ez az ő háborújuk, ezért át kell menteni a lengyel-magyar stratégiai szövetségből mindent, amit lehet a háború utáni időkre – mutatott rá a miniszterelnök.
(MTI)