Még az ellenzéki szavazók harmada is elhitte, hogy Márki-Zay Péter háborúba vinné az országot.

Ország

Még az ellenzéki szavazók tekintélyes része is hitelesnek fogadta el a kormánynak az ellenzékkel kapcsolatban a kampányban hangoztatott megalapozatlan, illetve hamis állításait – derül ki a Dimenzió Média Alapítvány kutatásából, amit a HVG360 ismertetett.

Hirdessen nálunk! Megéri!

A felmérés szerint a kampány során a választók széles köre találkozott hamis politikai üzenetekkel, és az egyoldalú állami tájékoztatás miatt azok valóságtartalmáról nem tudott meggyőződni. Így például azt a Fidesz propagandaműhelyében gyártott,

a közmédiában terjesztett kijelentést, hogy Márki-Zay Péter háborúba vinné az országot, még az ellenzéki szavazók 30 százaléka is elhitte.

Pósán Lászlóé a kampányhajrá citromdíja: “Debreceni férfiakat vinne háborúba az ellenzék, és elvennék a 13. havi nyugdíjat”

A kutatás arra is rámutatott, hogy a magyaroknak súlyosan sérül a befolyás nélküli tájékozódáshoz való joga 2010 óta. A jelentés egyik készítője. Vicsek Ferenc úgy fogalmazott „nem lehet szabad és demokratikus választásokról beszélni ott, ahol a polgárok jelentős része, a választást érdemben befolyásoló aránya nem találkozik a politikai versenyben részt vevők egy részének üzeneteivel, így azokkal sem, amelyek idejében cáfolják a róluk terjesztett hamis állításokat. A magyar médiarendszer sajátos aszimmetriájának látványos bizonyítéka, hogy a cáfolatok a választóknak egy részét el sem érik.”