Curtis testvérét nyereségvágyból és aljas indokból elkövetett emberölés bűntette miatt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélhetik.
Előre kitervelten, nyereségvágyból és aljas indokból elkövetett emberölés bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre a Fővárosi Főügyészség Katzenbach Imre meggyilkolása ügyében – írja a Ripost. Mindhárom vádlottal szemben életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabására tettek indítványt a vádiratban.
A három vádlott között van Curtis tesvére, Sz. Lajos is, aki egyike lehetett annak a két végrehajtónak, akik 2009-ben meggyilkolták az MTK egykori focistáját. Kettejük közül az egyikük lefogta a sértettet, akit a megbízó vitt a helyszínre, társa pedig súlyosan bántalmazta, melynek következtében a sértett elhunyt, holttestét pedig az előre kiásott gödörbe helyezték. Katzenbach Imre maradványait tizenegy évvel később, 2020-ban találták meg.
Curtis bátyját 2021 májusában tartóztatták le, a börtönben mintarabként viselkedik. Többször is kiengedték, a tavaly év végi ünnepeket is otthon tölthette, de ezt követően újra letartóztatták őt.