Közleményt adott ki az ukrajnai háborúval kapcsolatban a Normális Élet Pártja.
A Normális Élet Pártja a szomszédban dúló háborúval kapcsolatban a béke előmozdítását támogatja, legelsősorban azt, hogy garanciák szülessenek arról, hogy a jelenlegi ukrán kormány fejezze be az ukrajnai orosz lakossággal szembeni katonai akciókat, mely a konfliktus egy kiváltó oka volt, másodsorban pedig, hogy Oroszország szüntesse be a katonai akciókat, és a felek üljenek tárgyalóasztalhoz – olvasható Gődényék közleményében, amelyet az Országos Sajtószolgálathoz juttattak el.
Sajnálatos, hogy hazánkban mindenki úgy beszél a békéről, hogy azt Oroszország sértette meg, holott a “békétlenség”, – azaz az orosz etnikum elleni agresszió – az ukrán polgárháború esetén is elmondható. Támogatjuk a térség katonai alapú pacifikálását akár orosz részről is, amennyiben az a helyzet normalizálására irányul, és minimálisra csökkenti az ukrán lakosság szenvedését, és a legjobban megkíméli az ország infrastruktúráját
– írja a Gődény-féle kamupárt.
Majd így folytatja:
Egyetértünk azzal, hogy az ukrán vezetés törekedjen egyben tartani Ukrajnát megakadályozva két független újorosz állam létrejövetelét, de azzal nem érthetünk egyet, hogy ezt erőszakkal tegye. A demokratikus önrendelkezés elvét tiszteletben kell tartanunk a két új állam esetén is, és elítéljük azt az európai gyakorlatot, hogy ebben a kérdésben a nagyhatalmi játszmák miatt nem vetődik fel a szuverenitás kérdése.
“Megértjük az orosz fél aggodalmát is Ukrajna Nato csatlakozásával kapcsolatban, és elítéljük, hogy az atlanti blokk terjeszkedésével, újabb és újabb fegyverrendszerek telepítésével tovább provokálja Oroszországot” – zárul a párt közlemnye.
OS-MTI