Orbán Viktort először az Ukrajnából érkező menekültekről kérdezi a nagy Katalin, műsorvezető a Kossuth Rádióban. Az Ukrajnából induló válságnak az elejét látjuk, a menekültek tipikusan Ukrajna belső részéről jönnek és van köztük magyar, ukrán és harmadik országból érkező ember is.
A kormányfő szerint Magyarország a menedék a menekülő emberek számára és ezzel a magyar kormánynak rengeteg feladata van. Fontos a nemzetbiztonsági felkészültség, hogy felkészüljünk a háború Ukrajnán belüli kiterjedésére.
“Emellett vannak humanitárius feladataink. Korai még statisztikáról beszélni, de azt látjuk, hogy sokan továbbmennek egy másik országba, a nem ukrán vagy magyar menekültek jellemzően hazautaznak, de sokan maradnak Magyarországon is” – mondta a miniszterelnök.
Három hónapig tudjuk állni a menekültek kiadásait
A kormányfő elmondta, hogy a menekülteknek három hónapig tudjuk állni a kiadásait, ezután viszont el kell foglalniuk a helyüket a magyar társadalomban. A munkába álláshoz a magyar állam minden segítséget megad – tette hozzá Orbán Viktor.
Orbán Viktor ismét akcióban a határnál: minden ukrán menekültet munkához juttatunk
A békében vagyunk érdekeltek
Ha beszélni kell, akkor Brüsszelre mindig lehet számítani, de a nemzetállamok azok akik cselekednek. Nem tudom, mi folyik Brüsszelben, de ha arra várnánk, akkor nagyon súlyos állapotok alakulnának ki a határon – mondta Orbán Viktor. Brüsszel egy fillért nem adott a migrációs nyomásra és a kerítésépítésre, így magunk oldjuk meg ezt, fejtette ki a kormányfő. Mi a békében vagyunk érdekeltek, szögezte le Orbán Viktor.
A NATO akkor véd meg minket, ha mi is készen állunk, arra hogy megvédjük magunkat
Orbán szerin, nagy jelentőségű esem eény történt Németországban, mert az ottani haderőfejlesztés révén teljesen meg fog változni Európa. Németország újrafelfegyverzése történik most, a hiányzó német haderőt az amerikaiak pótolták, gyenge ember nem kap békét – tette hozzá.
Senki nem fogja az életét kockáztatni, hogy megvédjen másokat. A NATO akkor véd meg minket, ha mi is készen állunk arra, hogy megvédjük magunkat. Ha a felkészülést egy ilyen konfliktusra nem csinálunk meg, akkor az később sem fog menni. Mi időben kezdtünk hozzá – mondta Orbán.
Időben meg kell kezdeni a felkészülést
A kormányfő elmondta, hogy Magyarország egy ütemezést hajtott végre 2010 után, de nem a hadsereg építése volt a legfontosabb. Elsősorban a családok, a nyugdíjak helyzetének és a gazdaságnak a javítása volt a fontos, majd jött a migráció. Ezt követően indult el a hadsereg fejlesztése – hangsúlyozta.
Magyarországot baj nem érheti, csak egy esetben,
ha a józan eszünket elveszítjük és belesodródunk ebbe a háborúba, na akkor baj lesz. Akkor a saját magunk marhaságától meg butaságától, nincs olyan NATO, aki meg tudna minket védeni
– tette hozzá.
2700 vállról indítható légelhárító rakétát kaphat Ukrajna Németországtól
A fegyverszállítás katonai célponttá alakítaná Kárpátalját
Nagyon nehéz helyzetben vagyunk, ezért van szükség stratégiai nyugalomra – mondta a kormányfő. Mindenki felzaklatott állapotban van a háború miatt. Egy ilyen helyzetben könnyű hibázni, ezért nem szabad semmilyen elkapkodott döntést hozni. Úgy látom, hogy a baloldal a háború oldalán áll, mert amit ők akarnak, az belevisz minket a háborúba – mondta Orbán Viktor.
A kormányfő szerint a fegyverszállítás katonai célponttá alakítaná Kárpátalját. Nem lehet a nyugati barátainknak szívességet tenni egy-egy nyilatkozattal – tette hozzá.
Ebben a konfliktusban a legfontosabb a magyarok békéje és biztonsága – zárta mondandóját a kormányfő.