Völgyesi Gabi

Völgyesi Gabi irritálja csapattársait

Ország

Völgyesi Gabi egyre jobban zavarja csapattársait a TV2 kalandrealityjében, a Totemben.

Társai elmondták neki, bosszantó, hogy nem tolerálja őket. Szerintük Gabi ugyanis rögtön rájuk szól, ha például hangosabbak a kelleténél. A Farkasok csapatának vezetője, Varga Feri pedig azt kérte tőle, kicsit legyen összeszedettebb és figyeljen oda a többiekre is. Szerinte Gabi ugyan igyekszik, ez azonban “feszengésbe megy át”.

Gabit sokkolták a kijelentések, elmondása szerint nagyon zavarja, ha irritál másokat. Azonban úgy tűnik, mégsem sikerül összeszednie magát. A Farkasoknak többször kellett várniuk rá legutóbbi feladatuk során is, mert nem készült fel. Valahogy Gabihoz került a térkép, pedig még saját bevallása szerint is nehezen értelmezi azt. Varga Feri, a csapat instruktora kiakadt:

Térkép nélkül miért szaladunk előre?! Tudjátok, hogy hova megyünk? A térképen van minden lerajzolva. Milyen dolog az, hogy hátul megy valaki a térképpel?

Teljes a káosz a csapatnál, kérdés, társai meddig tolerálják Gabi szétszórtságát.