További szigorításokról dönt a koronavírus-járvány miatt eheti ülésén a kormány – jelentette be Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter az Inforádió Aréna című műsorában. Gulyás elmondta, hogy a járványterjedés rendkívül felgyorsult az elmúlt két hónapban, és ha veszélybe kerül az ellátás biztonsága, akkor a kormánynak lépnie kell. A várható döntések az emberek és az intézmények mindennapjait is érintik majd.
Fontosnak nevezte ugyanakkor, hogy az iskolák továbbra is nyitva legyenek. Hozzátette, hogy az egyetemek maguk dönthetnek a távoktatás bevezetéséről. Gulyás Gergely elmondta, hogy a sportrendezvényeken a maszkviselést szabályait is tárgyalják. Úgy fogalmazott, hogy ha tömeges a jogsértés, akkor be kell zárni a stadiont.
vakcina mindenképpen ingyenes lesz, de nem lesz kötelező
– mondta a miniszter. A vakcinabeszerzés Gulyás szerint hasonló mechanizmus szerint zajlik majd, mint tavasszal a lélegeztetőgépek beszerzése, versenyre lehet számítani az országok között.
Kérdésre válaszul elmondta, hogy a nemzetközi szigorítások hatásait nyomon követi a kormány, így például arra jutott, hogy a Spanyolországban hozott szigorú intézkedések egyelőre nem tűnnek működőképesnek, az osztrák és szlovák esetszámok viszont csökkennek – a szlovák országos tesztelésről viszont azt mondta, hogy meg kell várni a hatásait.
A koronavírus gazdasági hatásainak mérséklésére az a válasz a miniszter szerint – idézi a portál –, hogy aki dolgozni akar, az dolgozni tudjon – a legfontosabb, hogy megőrizzük a munkahelyeken, nem segélyezéssel kell válaszolni erre. Elmondása szerint
nyárig kell kibírni a válsághelyzetet,
mert utána a vakcina megszünteti a koronavírust. A jövő évi költségvetésben megteremtették a rugalmasságot a válságkezelésre, de nem lehet kizárni előre a költségvetés módosítását.