Kapitány István, a Shell globális kiskereskedelmi alelnöke váltja a Menedzserek Országos Szövetsége élén Szirmák Botondot, aki az elmúlt öt évben vezette a szervezetet.
A szövetség MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az újonnan megválasztott elnök mandátuma március 8-án kezdődik és három évig tart.
A közlemény idézi Kapitány Istvánt, aki elmondta: célja, hogy a szervezet minél több feltörekvő magyar menedzsert tudjon hatékonyan mentorálni és támogatni, hogy még nagyobb számban váljanak meghatározó szereplőivé a regionális és nemzetközi üzleti életnek.
A Menedzserek Országos Szövetsége a Magyarországon működő vállalatok felsővezetőinek 1993-ban bejegyzett országos szervezete, amely 2019 óta tagja az Európai Menedzserek Szövetségének.